Hirdetés 2025. november 30-án
- A holnapi nappal megkezdődnek az adventi hétköznapok, amelyekhez hozzá tartoznak a hajnali szentmisék. Ezek a szentmisék hétköznaponként, hétfő kivételével, reggel 6-kor kezdődnek. Természetesen mindenkit, felnőtteket és gyerekeket is hívunk és várunk ezekre a szentmisékre, a korábbi évekhez hasonlóan. A hajnali misék végén, a mise befejező áldása előtt elimádkozzuk közösen az Úr Angyala imádságunkat. A rózsafüzért pedig a szentmise után végezzük majd el.
- Szeretném jelezni a kedves híveknek, hogy az idei év adventjében is van városunknak adventi koszorúja, amelyen az adventi időszak egy-egy vasárnapján ünnepi formában gyújtjuk majd meg a gyertyákat, egy-egy helybeli, történelmi egyház lelkipásztora képviseletében, ahogyan ez az általuk elkészített plakátokon is látható, olvasható. A műsort egy-egy helybeli iskola szervezi, rendezi, a lelkipásztorok pedig imát, áldást mondanak a műsor folyamán. Mi, vagyis a Római Katolikus Egyház, a 3-dik vasárnap fogunk imát mondani és áldást adni a városi adventi koszorú mellett. Az adventi koszorú a Művelődési Központ terén, a Halasi Fekete Péter téren lesz elhelyezve, és itt végezzük el a gyertyagyújtási szertartásainkat advent vasárnapjain, amelyek délután 4-kor (16.00) kezdődnek. Természetesen hívunk és várunk mindenkit ezekre a vasárnap délutáni közös városi adventi találkozásainkra is felekezeti hovatartozástól függetlenül.
- Az elmúlt időszak folyamán összesen 28.000.- ft.- gyűlt össze a hívek adományából a karácsonyi virágokra, templomunk karácsonyi díszítésére. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra. Továbbra is várjuk a kedves testvérek adományait erre a célra.
- Betegeink karácsony előtti gyóntatása advent utolsó hetében lesz. Éppen ezért kérem a rokonokat, hozzátartozókat, jelezzék a plébánián az előttünk álló napokban, kikhez kell elmenni meggyóntatni, megáldoztatni az ünnepek előtt.
- Az előttünk álló héten van december hónap elsőcsütörtökje, elsőpéntekje és elsőszombatja:
- Csütörtökön a szentmise reggel 6-kor kezdődik, és papjainkért, papi hivatásokért mutatjuk be a szentmisét majd szentségimádást végzünk erre a szándékra, végül rózsafűzér ima.
- Pénteken délelőtt meglátogatom egyházközségünk betegeit. A szentmise szintén reggel 6-kor kezdődik, amit a rózsafüzér-társulat élő és ✝ tagjaiért mutatunk be, azt követően pedig elénekeljük a Jézus Szíve litániát is, majd rózsafűzér ima.
- Szombaton a szokásoknak megfelelően a reggel 6-kor kezdődő szentmisét a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért mutatjuk be, ajánljuk fel.
- Lassan-lassan megérkezünk a polgári év végéhez, így szeretném kérni a híveket, hogy az előttünk álló napokban jelezzék a plébánián, hogy szeretnék-e továbbra is járatni, vagy megrendelni a katolikus folyóiratokat, az Új Embert, a Keresztény Életet, Adoremust. Ezen újságok ára biztosan emelkedni fog valamennyivel a jövő esztendőben az ideihez képest. Kérem, hogy a folyóiratoknak legalább az I. féléves díját is fizessék be a plébánián.
- Az idei év adventjében lelkigyakorlatunkat december 19-én és 20-án, pénteken és szombaton tartjuk meg, amelyről már ma egy hete is tettem említést. A lelkigyakorlat vezetője Hasulyó János atya, a balmazújvárosi egyházközség plébános lesz. A részletekről később fogom tájékoztatni a híveket. Remélem, semmi rendkívüli esemény nem zavarja meg lelkigyakorlatunkat.
- Ma egy hete mindkét szentmise végén levetítettük a Lourdes-i zarándoklatról készített rövidebb beszámolót. Megköszönöm mindazoknak, akik egyrészt ennek az elkészítésében, levetítésében segítettek, másrészt azoknak is, akik jó szívvel és nyitott lélekkel megtekintették. Ezzel a rövidebb beszámolóval le is zártuk az egyházi évet. Holnapután, az új egyházi év elején, kedden este kerül sor a bővebb beszámolóra, amit Közösségi Házunk hittantermében fogunk levetíteni, olyan 40-50 percnyi hosszúságban. Kedden este 6-kor (18.00) kezdődik ez a bővebb beszámoló, amire hívjuk és várjuk a kedves testvéreket.
- Az elmúlt vasárnap volt az Országos Karitász-gyűjtés. Összesen 115.395.- ft. gyűlt össze a hívek perselyadományából erre a célra. Püspöki rendelkezés alapján ennek az összegnek egy részét, vagyis 60%-át, azaz 70.000.- ft-ot, továbbítottuk a Püspöki Hivatalhoz, a másik része pedig itt, helyben maradt karitatív célokra. Hálásan köszönöm meg mindenkinek a perselyadományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra.
- Az elmúlt vasárnap már tetem említést arról, hogy itt, templomunkban adventi orgonakoncertet szervezünk. Mához kettő hétre, december 14-én, advent 3-dik vasárnapján tartjuk meg Dr. Sárosi Dániel orgonaművész és Jantyik Hanna fuvolaművész közreműködésével. Koncertünk délután 3-kor (15.00), vagyis a városi gyertyagyújtási ünnepség előtt fog majd kezdődni, és olyan 40-50 perces műsort hallhatunk. Reméljük, hogy semmi rendkívüli esemény nem jön közbe, nem zavarja meg ezt az orgona-fuvola koncertet. Természetesen ide is hívunk és várunk minden kedves hívünket.
- Jövő vasárnap van december hónap elsővasárnapja, így a reggel 8-kor kezdődő szentmise végén megáldom a rózsafüzér-társulat titkait, majd elvégezzük szentségimádásunkat, azt követően pedig titokcsere lesz.
- Miserend (2025. 12. 01-07.):
PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):
HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima.
KEDD, 6.00: Pánczél Gézáné, Kapornaki Judit Márta ✝6 hetes mise.
SZERDA, 6.00: Hanzéros János ✝6 hetes mise nagymise.
CSÜTÖRTÖK, 6.00: Papjainkért, papi hivatásokért nagymise.
PÉNTEK, 6.00: Rózsafüzér-társulat élő és ✝tagjaiért nagymise.
SZOMBAT, 6.00: A Tisztítóhelyen szenvedő lelkekért nagymise.
VASÁRNAP: 8.00: Szentmise.
10.00: Szentmise.

