HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2019. augusztus 18.

Ahogyan már augusztus 1. vasárnapján is hirdettem, mához egy hétre, augusztus 25-én, a reggel 8-kor kezdődő mise végén végezzük el a közlekedési eszközeink megáldását, megszentelését. A szentelési szertartás Közössági Házunk udvarán történik majd, ha az időjárás engedi, és nem fog esni az eső, hasonlóan ahhoz, ahogyan tavasszal, április végén a búzaszentelést is el szoktuk végezni. Éppen ezért, kérek mindenkit, aki, szeretné megszenteltetni, megáldatni közlekedési eszközeit, jöjjön el azokkal, hozza el azokat jövő vasárnap ide, a Templomhoz és a Közösségi Házunk udvarában parkoljunk le, helyezzük el egymás mellé, rendezetten, hogy minél több közlekedési eszközünk elférjen. A szentmise befejező áldását követően kivonulunk az udvarra és elimádkozzuk a szükséges imákat, majd szenteltvízzel meghintem és meg is fogom incenzálni, füstölni az ottlévő járműveket. A szentelési szertartás alatt elimádkozzuk közösen az autóvezetők imáját, amit jövő vasárnap a szentmise előtt elhelyezünk itt, a padokon. Ha az időjárás közbeszól és nem lehetséges a Templomon kívüli szertartás, akkor mindent a Templomban végzünk majd el, csak a szenteltvízzel való meghintés és a füstölés lesz a Templomon kívül. Hívjuk és várjuk tehát Kedves Híveinket közlekedési eszközeikkel együtt jövő vasárnap a reggel 8-kor kezdődő szentmisére és az azt követő szentelési szertartásra.
 
Az elmúlt hetek és napok folyamán igen sokan érdeklődtek arról, hogy el fogunk-e zarándokolni az idei évben Nemzeti Kegyhelyünkre, Szentkútra. Ha Isten segít és éltet bennünket és semmi rendkívüli esemény nem jön közbe, akkor az idei évben is lehetőség nyílik erre a közös zarándokútra, amely szeptember 07-én, szombaton, tegnaphoz három hétre lesz. Ez a búcsúi alkalom egyben annak az egyházközségi felkészülésnek is a nyitánya, amellyel szeretnénk alkalmasabbakká válni a budapesti Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszusra, hiszen jövő szeptemberben pedig ide fogunk zarándokolni Mennyei Atyánk segítségével és kegyelmével. Ezen két zarándokút között lesznek olyan állomások, amelyek elsegítenek bennünket a méltóbb, kegyelemtől átjártabb ünnepléshez, de erről később fogom bővebben tájékoztatni a Kedves Híveket. A szentkúti zarándoklat útiköltsége 4.000.- ft/fő. Jelentkezni lehet személyesen a plébánián az útiköltség befizetésével együtt az előttünk álló időszakban. Hívjuk és várjuk a Kedves Zarándoktestvérteket erre a szentkúti búcsúra.
 
Ahogyan már ma egy hete is hirdetem, holnapután, tehát kedden van augusztus 20-a, vagyis Szent István Király főünnepe, aki Magyarország fővédőszentje. Az ünnep délelőttjén két szentmise lesz itt a Plébániatemplomban, amely reggel 8-kor és délelőtt 10.00-kor kezdődik. Aznap, kedden az este folyamán lesz a városi ünnepség a szabadtéri színpadnál, amely este fél 8-kor (19.30) kezdődik, és ennek az ünnepségnek a keretében megáldjuk, megszenteljük az új kenyeret. A program szerint este 8-kor (20.00) kerül majd sor a kenyérszentelésre, a kenyérmegáldásra. Ide is tisztelettel hívunk és szeretettel várunk mindenkit.

 

Miserend (2019. augusztus 19 -25.)

  • HÉTFŐ
    • 07:30 Rózsafüzér ima
  • KEDD, SZENT ISTVÁN KIRÁLY FŐÜNNEPE
    • 08:00 Szentmise
    • 10:00 Szentmise
  • SZERDA
    • 07:30 András és Julianna ? szülőkért és ? cstg. nm.
  • CSÜTÖRTÖK
    • 07:30 ? Szülőkért és ? cstg. nm.
  • PÉNTEK
    • 07:30 ? Károly édesapáért és ? szülőkért, valamint élő ? cstg nm.
  • SZOMBAT
    • 07:30 Egy szándékra nm.
    • 19:00: Lengyel nyelvű szentmise
  • VASÁRNAP
    • A plébániatempolomban (Bocskai u. 1.)
      • 08:00 Szentmise
      • 10:00 Szentmise
      • 19:00 Szentmise

2019-08-18
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás