HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2019. december 08-án

Mindenek előtt szeretném megköszönni azoknak a Híveknek a fáradtságát, áldozatát, akik a hét folyamán reggelenként eljöttek a hajnali szentmisékre, akár rendszeren, akár alkalmanként. Hála Istennek szép számmal voltunk, 30-40 fő közötti volt a létszám. Továbbra is várunk mindenkit a rorate misékre.
 
Az elmúlt hét folyamán összesen 30.000.- ft. gyűlt össze a Hívek adományából Templomunk karácsonyi díszítésére. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát és Isten áldását kérem életükre, családjukra. Továbbra is várjuk a Hívek adományait erre a célra.
 
Egyházközségünk betegei számára a karácsonyi gyóntatás és áldoztatás december 17-én, kedden, a kora délutáni órákban lesz. Kérem a rokonokat, hogy jelezzék a plébánián, ha még eddig nem tették meg, kikhez kell elmenni az ünnepek előtt meggyóntatni és megáldoztatni.
 
Amint már az elmúlt vasárnap is hirdettem, ma délután 4-kor (16.00) kezdődik a városi adventi gyertyagyújtás a Művelődési Központ előtti téren, a helyi Református Egyház szervezésében, ahová hívjuk és várjuk a Kedves Testvéreket.
 
Mivel ebben az évben a Szeplőtelen Fogantatás főünnepe vasárnapra esett, vagyis a mai napra, így Egyházunk másnap, tehát holnap ünnepli ezt a főünnepet. Az ünnepi szentmise reggel 6-kor kezdődik majd.
 
Szeretném a Kedves Híveket tájékoztatni arról, hogy ebben az évben, tehát december 31-vel bezárólag, már minden napra van felvéve szentmise, miseszándék, vagyis az idei év már betelt, ezért csak a jövő esztendő hétköznapjaira van lehetőség szentmiséket mondatni, beíratni.
 
Szeretném felhívni a Kedves Hívek figyelmét két eseményre. Az egyik a helyi kórusok hangversenye, a másik a KÉSZ helyi szervezetének a következő gyűlése. Mindkét esemény időpontja, programja a templomi hirdetőtáblára kifüggesztett meghívókon, plakátokon olvasható. Hívnak és várnak mindenkit ezekre az eseményekre.

 

Miserend (2019. december 09 - 15.)

  • HÉTFŐ, SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS FŐÜNNEPE
    • 06:00 Hálaadó mise
  • KEDD
    • 06:00 ?János és Ágnes szülőkért nm.
  • SZERDA
    • 06:00 A Tomorszki és a Biki csal. élő és ? cstg. nm.
  • CSÜTÖRTÖK
    • 06:00 ?Szülőkért és ?cstg. nm.
  • PÉNTEK
    • 06:00 Élő családért nm.
  • SZOMBAT
    • 06:00 Gyermek gyógyulásáért nm.
  • VASÁRNAP
    • A plébániatempolomban (Bocskai u. 1.)
      • 08:00 Szentmise
      • 10:00 Szentmise
    • A kápolnában (Wesselényi u. 1.)
      • 18:00 Szentmise

2019-12-08
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás