HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2024. augusztus 11-én

  1. A hét folyamán, csütörtökön és pénteken nagytakarítás volt a plébánia épületében. Szeretném megköszönni azoknak az asszonyoknak a munkáját, fáradtságát és segítségét, akik akár egyik, akár másik, vagy mindkét napon szívesen részt vettek plébániaépületünk nagytakarítási munkálataiban. Istenünk áldása kísérje életüket, családjukat, mindennapjaikat.
  2. Az előttünk álló napokban, vagyis hétfőn, kedden és szerdán távol leszek az egyházközségtől. Ez pedig azt jelenti, hogy e három napon nem lesznek szentmisék, csak rózsafüzér imádság. Mindhárom nap reggel fél 8-kor kezdődőnek ezek a közös imádságok. Amennyiben betegellátás adódna, kérem, hogy a derecskei plébánoshoz, Sziklai Dávid atyához forduljanak. Elérhetőségét el fogom helyezni a hirdetőtáblán. Szerdán, a délutáni, esti órákban fogok hazaérkezni.
  3. Az előttünk álló héten, csütörtökön van augusztus 15-e, Nagyboldogasszony főünnepe, amely, mint tudjuk, kötelező, parancsolt főünnep, vagyis minden katolikus számára súlyos, halálos bűn terhe alatt kötelező a szentmisén való részvétel. Mivel munkanap, így a szentmisék aznap, tehát csütörtökön reggel 8-kor és este 7-kor (19.00) kezdődnek, itt a Plébániatemplomban, a Kápolnában nem lesz szentmise ezen az ünnepen.
  4. Miserend (2024. 08. 12-18.):

PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima.

KEDD, 7.30: Rózsafüzér ima.

SZERDA, 7.30: Rózsafüzér ima.

CSÜTÖRTÖK,NAGYBOLDOGASSZONY

         8.00: Szentmise

         19.00: Szentmise

PÉNTEK, 7.30: Krisztina gyógyulásáért nagymise.

SZOMBAT, 7.30: A Kovács és a Szamos család élő és ✝cstg. nagymise.

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise.      

                       10.00: Szentmise.

KÁPOLNA (Wesselényi u. 1/B):

VASÁRNAP: 19.00: Szentmise.


2024-08-11
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás