HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2024. december 29-én

  1. Karácsony ünnepén, a korábbi évekhez hasonlóan, a papnevelés céljára gyűjtöttünk. Összesen 217.890.- ft. gyűlt össze a Hívek perselyadományából erre a célra. Ezt az összeget, azaz 220.000.- ft-ot a hét közepén adtam postára. Hálásan köszönöm meg mindenkinek a perselyadományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra.
  2. Karácsony ünnepével összefüggésben szeretném kifejezni köszönetemet. Hálával tartozok mindazoknak a férfiaknak és asszonyoknak, fiataloknak, fiúknak és lányoknak, akik az idei évben is karácsony ünnepének előkészítésében, templomunk díszítésében, takarításában segítségünkre voltak. Köszönettel tartozunk a Makrai családnak Nyírbátorból, hiszen a főoltárunk mellett álló két nagyobb fenyő az ő adományuk, hasonlóan hálásak vagyunk a Szűcs Tüzépnek, hiszen ők szállították ide ezt a két fenyőfát, ami szintén adomány, hozzájárulás karácsony szent ünnepéhez. Megköszönöm tehát azt a sok-sok jószándékot, áldozatot, munkát, fáradtságot, amelyek segítségével testben-lélekben készülhettünk fel és lelki erőt is meríthettünk a Megtestesülés mélységes misztériumából. Istenünk áldása kísérje az újesztendőben is mindannyiuk életét, családját és munkáját.
  3. Bizonyára már értesültünk arról, hogy a jövő év, a 2025-ös esztendő a katolikus egyházban a XXVII. rendes szentév lesz. Ebből az alkalomból a Szentatya több helyen már meg is nyitotta és még meg fogja nyitni a szent kapukat, amellyel jelzi a hívek számára egyrészt a szentév kezdetét, másrészt pedig a teljes búcsú elnyerésének a lehetőségét. A rendes szentévet 25 évenként ünnepli egyházunk, ám ez alatt az időszak alatt lehetnek rendkívüli szentévek is, amelyre az utóbbi 25 évben volt is példa. A Pápa úgy rendelkezett, hogy minden egyházmegyében történjen meg ez a kapunyitás, ami a szentév jelképes kezdetét jelenti. Éppen ezért a mi egyházmegyénkben is a mai napon mindez meg fog történni, Debrecenben, a Szent Anna Székesegyházban, a 18.00-kor, este 6-kor kezdődő ünnepi szentmise keretében. Erre az ünnepi eseményre Főpásztorunk hívja és várja az egyházmegye papságát a hívekkel együtt. Aki úgy érzi, hogy szeretne részt venni a mai napon ezen az ünnepi szentmisén, kérem, jöjjön el ma este 6-ra, a Szent Anna Székesegyházba.
  4. Az előttünk álló héten, kedden, azaz holnap után véget ér az idei esztendő, éppen ezért a korábbi évekhez hasonlóan, az év végi hálaadó szentmise kedden délután 4-kor (16.00) kezdődik itt, a plébániatemplomban.
  5. Az előttünk álló héten, szerdán van január 01-je, vagyis Újév, Szűz Mária Istenanyaságának az ünnepe, amely kötelező, parancsolt főünnep. Éppen ezért a szentmisén való részvétel súlyos, halálos bűn terhe alatt kötelező minden katolikus számára. A szentmisék itt a plébániatemplomban reggel 8-kor és délelőtt 10-kor kezdődnek. A reggel 8-kor kezdődő szentmise csendes, olvasott mise, a 10-kor kezdődő pedig ünnepélyes, nagymise lesz. Kérem a híveket, úgy búcsúztassuk az óévet, hogy tudjunk részt venni a másnapi szentmisék egyikén, és ne kezdjük rögtön halálos bűnnel az újesztendőt.
  1. Az előttünk álló héten van január hónap elsőcsütörtökje, elsőpéntekje és elsőszombatja:

- Csütörtökön és pénteken este fél 6-kor (17.30) kezdődnek majd a szentmisék. Csütörtökön papjainkért, papi hivatásokért mutatjuk be a szentmisét majd szentségimádást végzünk erre a szándékra.

- Pénteken a délelőtti órákban meglátogatom egyházközségünk betegeit, az esti szentmisét pedig a rózsafüzér-társulat élő és ✝ tagjaiért mutatjuk be, majd elénekeljük a Jézus Szíve litániát.

- Szombaton a reggeli szentmisét a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért mutatjuk be, ajánljuk fel.

  1. Jövő vasárnap január hónap elsővasárnapja, éppen ezért a reggel 8-kor kezdődő mise végén megáldom a rózsafüzértársulat titkait, majd elvégezzük szentségimádásunkat, és azt követően lesz a titokcsere.
  2. Szép szokás Vízkereszt ünnepe után a házak megszentelése, a családok megáldása. Hála Istennek már ismét jelezték híveink közül jó néhányan házszentelési szándékukat. Szívesen elmegyek minden családhoz, ha úgy gondolják, hogy az év elején szeretnék, ha a helybeli római katolikus pap elvinné hozzájuk is Isten áldását, megszentelné családjukat, otthonukat. Éppen ezért, kérem a kedves hívek közül azokat, akik szeretnék a házukat, otthonukat, családjukat megszenteltetni, hogy az előttünk álló farsangi időszak végéig, nagyböjt kezdetéig, jelezzék akár személyesen, akár telefonon.
  3. Amint már korábban is hirdettem, az előttünk álló héten, köznaponként a szentmiséinket még itt a plébániatemplomban mutatjuk be. Holnaphoz egy hétre, hétfőn van január 06-a, Vízkereszt főünnepe. Ezen a napon még itt, a plébániatemplomban mutatjuk be ünnepi szentmisénket, ám másnaptól, azaz keddtől, január 07-től kezdődően már a Kápolnában lesznek bemutatva a köznapi szentmisék, a korábbi évekhez hasonlóan.
  4. Már most jelzem, hogy mához három hétre, azaz 2025. január 19-én, vasárnap délután egyházközségünk Képviselő-testülete számára gyűlés lesz a plébánián. Erre a gyűlésre a Testület minden tagját tisztelettel meghívom és várom. Reméljük, hogy összejövetelünket semmi rendkívüli esemény nem fogja megzavarni.
  5. Miserend (2024. 12. 30-01. 05.):

PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD, 16.00: Évvégi hálaadó szentmise, János és Ágnes ✝szülőkért nagymise.

SZERDA, ÚJÉV SZŰZ MÁRIA ISTENANYASÁGÁNAK FŐÜNNEPE

                         8.00: Csendes, olvasott szentmise

                         10.00: Ünnepi szentmise

CSÜTÖRTÖK, 17.30: Papjainkért, papi hivatásokért nagymise

PÉNTEK, 17.30: Rózsafüzértársulat élő és ✝tagjaiért nagymise.

SZOMBAT, 7.30: A tisztítóhelyen szenvedő lelkekért nagymise.

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise, szentségimádás, titokváltás.

                        10.00: Szentmise.


2024-12-29
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás