Hirdetés 2024. december 8-án
- Mindenekelőtt szeretném megköszönni a kedves hívek közül azoknak az áldozatát, fáradtságát, jó szándékát, akik részt vettek a hét folyamán, a hajnali szentmiséken, akár alkalmanként, akár pedig rendszeresen. Hála Istennek szép számmal voltunk jelen imádságos lélekkel reggelenként a hajnali miséken, a létszám 25-35 fő között volt. Továbbra is hívjuk és várjuk híveinket a hajnali szentmisékre a még előttünk álló két hét folyamán.
- Ma két hete volt az országos Karitász gyűjtés, összesen 122.670.- ft gyűlt össze a hívek perselyadományából. Ennek az összegnek a 60%-át kellet továbbítani a Püspökséghez, azaz 70.000.- ft-ot adtam postára. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát, és Istenünk áldását kérem minden jószándékú adakozóra.
- Mivel az idei évben december 08-a, Szeplőtelen Fogantatás főünnepe vasárnapra esik, vagyis mára, így egyházunk másnap, azaz holnap, hétfőn ünnepli meg ezt az ünnepet. Ünnepi szentmisénk holnap reggel 6-kor kezdődik.
- Az elmúlt hét folyamán összesen 81.000.- ft.- gyűlt össze a hívek adományából a karácsonyi virágokra, templomunk karácsonyi díszítésére. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra. Továbbra is várjuk a kedves testvérek adományait erre a célra.
- A mai nap délutánján a városi adventi gyertyagyújtási ünnepség 16.00-kor, délután 4-kor kezdődik a szokott helyen, ahová felekezeti hovatartozástól függetlenül hívnak és várnak mindenkit.
- Miserend (2024. 12. 09-15.):
PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):
HÉTFŐ, SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS FŐÜNNEPE
6.00: Ünnepi szentmise.
KEDD, 6.00: ✝Szülőkért és ✝cstg. nagymise.
SZERDA, 6.00: Élő családért nagymise.
CSÜTÖRTÖK, 6.00: Gyermek gyógyulásáért nagymise.
PÉNTEK, 6.00: Magdolna gyógyulásáért nagymise
SZOMBAT, 6.00: Mária ✝22. évf. nagymise.
VASÁRNAP: 8.00: Szentmise.
10.00: Szentmise.