HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2024. november 3-án

  1. Amint mindannyian tudjuk, valamennyi esztendőben a novemberi hónap az elhunytaknak szentelt hónap, vagyis a legfontosabb, legjelentősebb időszak halottaink számára. Ilyenkor személyes imáinkban, szentmiséinkben többet és több alkalommal emlékezünk meg elhunyt szeretteinkről. Legyen ez az előttünk álló néhány hét olyan idő, amikor az imádságban eltöltött időnk nagyobb részét elhunytjainkra fordítjuk, szentmisét, szentmiséket mondatunk, ajánlunk fel értük. Ezzel kapcsolatban jelzem, hogy novemberre, sőt, már decemberre is sokan írattak miséket. Ha valaki tehát szeretne misét, vagy miséket mondatni, felajánlani elhunyt szeretteiért, kérem, jelezze a plébánián.
  1. A holnapi nappal folytatódik az iskolákban a tanítás, így folytatódik a hitoktatás is. A hittanórák az elemi és középiskolában a szokott időben és helyen kezdődnek. Természetesen a kedd esti szentmisét követően folytatódnak a bibliaórák is.
  1. Az előttünk álló héten van november hónap elsőcsütörtökje, így a szentmise este fél 6-kor (17.30) kezdődik. Csütörtökön tehát papjainkért, papi hivatásokért mutatjuk be a szentmisét majd erre a szándékra szentségimádást végzünk.
  1. Miserend: (2024. 11. 04-10.)

PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima.

KEDD, 17.30: Hálaadó szentmise a 89 évért, bibliaóra.

SZERDA, 7.30: A Joó család élő és ✝cstg. nagymise.        

CSÜTÖRTÖK, 17.30: Papjainkért, papi hivatásokért nagymise.

PÉNTEK, 7.30: ✝Béla áldozópapért nagymise.

SZOMBAT, 7.30: Erzsébet ✝édesanyáért nagymise.

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise.   

                  10.00: Szentmise.

  1. Mivel ma elsővasárnap van, így szentségimádásunkat megtartjuk, majd titokmegáldás és titokváltás következik.

2024-11-03
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás