Hirdetés 2024. október 27-én
- Szeretném a kedves híveket tájékoztatni arról, hogy az elmúlt egy év során a plébánia területén található kerítéseken, mind az utcafronti, mind pedig a hátsó és az oldalsó telekhatár kerítéseken, valamint a garázs külső homlokzatán karbantartási munkákat végeztünk el. Ezek elsősorban kisebb javítások, főleg festési, a festéssel összefüggő, vagyis állagmegóvó munkák voltak. Megköszönöm mindazok munkáját, akik az elmúlt hónapokban segítettek, hiszen mind az anyagárat, mind pedig a munkadíjat kedvezőbben számolták fel, így ezen adományukkal hozzájárultak egyházközségünk kiadásainak csökkentéséhez.
- Az elmúlt vasárnap a missziók javára volt országos gyűjtés, amelynek eredményeként 80.480. ft. gyűlt össze híveink perselyadományából. Összesen 80.000.- ft-ot adtam postára a hét elején. Hálásan köszönöm meg mindenkinek a perselyadományát, és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra.
- Mivel az előttünk álló héten van az általános iskolákban az őszi szünet, így a kedd esti szentmisét követő bibliaóra is elmarad.
- Az előttünk álló héten, pénteken van november 01-je, Mindenszentek ünnepe, amely parancsolt, kötelező főünnep:
- Minden katolikus hívő számára súlyos, halálos bűn terhe alatt kötelező a szentmisén való részvétel.
- Ünnepi szentmisénk délelőtt 10.00-kor kezdődik, itt a plébániatemplomban.
- A temetői szertartás pedig 15.00-kor veszi kezdetét a temetőben lévő kereszt lábánál.
- A városszépítők által szervezett megemlékezés 17.00-kor kezdődik, amelyről bővebb információ a templomi hirdetőtáblán kifüggesztett plakáton, meghívón olvasható.
- Az előttünk álló héten van november hónap elsőpéntekje és elsőszombatja:
- Pénteken, mivel ez a nap most november 01-re esik, a szentmise délelőtt 10-kor kezdődik. Ezen a napon meglátogatom egyházközségünk betegeit, a szentmisét pedig a rózsafüzér-társulat élő és ✝ tagjaiért mutatjuk be, azt követően pedig elénekeljük a Jézus Szíve litániát is.
- Szombaton a szokásoknak megfelelően a reggeli szentmisét a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért mutatjuk be, ajánljuk fel.
- Jövő vasárnap van november hónap elsővasárnapja, így a reggel 8-kor kezdődő mise végén megáldom a rózsafüzér-társulat titkait, majd elvégezzük szentségimádásunkat, azt követően pedig titokcsere lesz.
- Miserend: (2024. 10. 28-11. 03.)
PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):
HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima
KEDD, 17.30: A világ megtéréséért, megújulásáért nagymise.
SZERDA, 7.30: Zámori János ✝temetési szentmise
CSÜTÖRTÖK, 7.30: A Dobos és a Jenei csal. ✝cstg. nagymise.
PÉNTEK, MINDENSZENTEK FŐÜNNEPE
10.00: Ünnepi szentmise, a rózsafüzér-társulat élő ✝tagjaiért.
15.00: Temetői szertartás.
SZOMBAT, 7.30: Tisztítóhelyen szenvedő lelkekért nagymise.
VASÁRNAP: 8.00: Szentmise.
10.00: Szentmise.