HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2024. szeptember 1-én

  1. Talán többen észrevették a kedves hívek közül, hogy a plébánia épületének utcafronti kerítése megújult. Az idei év tavaszának végén, nyarának elején viharos szél ráborította a kerítésre a kívül lévő fát, amit akkor az esti órákban a tűzoltók daraboltak fel. A biztosítóhoz is fordultunk a kárügy miatt, ahonnan időben egészen hosszan elhúzódó döntést követően minimális kártérítést kaptunk. Műköves, kőműves és festési munkákat kellett és kell még majd elvégezni a helyreállítás során. Az előttünk álló napokban a műköves munkálatokkal remélhetőleg befejeződik a színében is kívül-belül megújult plébániai utcafronti kerítésünk.
  2. Ahogyan már ma egy hete is hirdettem, mához két hétre, vasárnap, mindkét délelőtti szentmise keretében, itt a Plébániatemplomban, kérjük a Szentlélek kegyelmét és segítségét az új iskolai tanév kezdetén a diákokra, szülőkre, nagyszülőkre, tanárokra. Közösen imádkozunk majd azért, hogy miután kezdetét vette az új tanév, a korábban tapasztalt és az esetlegesen érkező nehézségek ellenére, tudjuk folytatni az iskolai tanítást, átadva és befogadva azokat a szellemi, lelki javakat, amelyek személyiségünk, emberségünk, kereszténységünk kialakulásában, fejlődésében segítségünkre lehetnek.
  3. Az iskolai hitoktatás az előttünk álló napokban kezdődik el, ám a kedd esti bibliaóra majd egy héttel később, vagyis holnaphoz egy hétre, tehát a szeptember 09-vel kezdődő héten indul el. Igyekszünk eljuttatni minden gyermekhez szeptember hónap folyamán a hittankönyveket.
  4. Az előttünk álló héten van szeptember hónap elsőcsütörtökje, elsőpéntekje és elsőszombatja:

- Csütörtökön és pénteken a szentmisék este fél 6-kor (17.30) kezdődnek majd. Csütörtökön papjainkért, papi hivatásokért mutatjuk be a szentmisét majd szentségimádást végzünk erre a szándékra.

- Pénteken a délelőtti órákban meglátogatom egyházközségünk azon betegeit, akiknél ez lehetséges. Az esti szentmisét pedig a rózsafüzér-társulat élő és ✝ tagjaiért mutatjuk be, majd elénekeljük a Jézus Szíve litániát.

- Szombaton a szokásoknak megfelelően a reggeli szentmisét a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért mutatjuk be, ajánljuk fel.

  1. Miserend (2024. 09. 02-08.):

PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima.

KEDD, 17.30: Krisztina gyógyulásáért nagymise.

SZERDA, 7.30: Élő Rea megsegítéséért nagymise.

CSÜTÖRTÖK, 17.30: Papjainkért, papi hivatásokért nagymise.

PÉNTEK, 17.30: A rózsafüzér-társulat élő és ✝ tagjaiért nagymise.

SZOMBAT, 7.30: A tisztítóhelyen szenvedő lelkekért nagymise.

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise.      

              10.00: Szentmise.

KÁPOLNA (Wesselényi u. 1/B):

VASÁRNAP: 19.00: Szentmise.

  1. Elsővasárnap lévén titokmegáldás, szentségimádás és titokváltás következik.

2024-09-01
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás