HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2025. február 9-én

  1. Holnap után, kedden, azaz február 11-én van a betegek világnapja. Ezért mához egy hétre, azaz február 16-án, vasárnap a reggel 8-kor, és a délelőtt 10-kor kezdődő szentmisék keretében szolgáltatjuk ki a betegek kenetét. Ezzel kapcsolatban az alábbiakról szeretném tájékoztatni a kedves testvéreket:

Kérem a kedves híveket, sőt az egyházközség minden tagját, akik tehetik, tegyük lehetővé minél több beteg számára a jövő vasárnap reggel 8-kor, vagy a 10-kor kezdődő szentmisén való részvételt, tehát aki tud, hozzon el ide a templomba minél több beteg, idős testvérünket, hogy a szenvedő Krisztusnak ajánljuk őket, és együtt imádkozzunk velük és értük. Természetesen katolikus, hívő emberek számára szolgáltatható ki ez a szentség, azoknak, akik a beavató szentséginkben (keresztség, bérmálás, oltáriszentség) már részesültek, nincsenek eltiltva életállapotuk miatt egyházunk szentségeinek vételétől, a kegyelem állapotában vannak, azaz végezzék el gyónásukat, ha szükséges, elmúltak 60 évesek, és valamilyen súlyos betegségben szenvednek. Igyekszek minél korábban mindkét mise előtt itt lenni a templomban, hogy a gyónásukat tudják elvégezni azok, akiknek szükséges. Várunk tehát minden beteget jövő vasárnap a reggel 8-kor, és a délelőtt 10-kor kezdődő szentmisékre. A szentség konkrét kiszolgáltatásával kapcsolatban, vagyis mit és hogyan kell tennünk, jövő vasárnap, a szentmisék folyamán fogok néhány mondatban tájékoztatást adni.

  1. Néhány héttel, hónappal ezelőtt már jeleztem a kedves híveknek, hogy egyházközségünk templomában és a kápolnában is szükségessé vált a gyertyatartók tisztítása, polírozása, egyszóval rendbe tétele. Célunk az, hogy a liturgiához szükséges tárgyak méltók legyenek a szentmiséhez és más szent cselekményhez is. Sikerült találnunk egy megbízható közösséget, akik ilyen munkát végeznek. Már kaptunk tőlük árajánlatot is, ami még egyeztetés alatt van, így tehát a véglegeshez közeli árról majd jövő vasárnap fogok beszámolni. Amik tehát fontosak, azok a következők:

- Ha semmi rendkívüli nem jön közbe, akkor húsvét ünnepére már el is készülhetnek ezek a liturgikus eszközök, amelyeket a használat előtt meg fogunk áldani.

- Ez azt jelenti, hogy itt a templomban és a kápolnában is csak gyertyák lesznek, tartók nélkül, hiszen az előttünk álló napokban postán kell elküldenünk ezeket az eszközöket.

- Egy helybeli családtól erre a célra kaptunk egy összeget, amit ki kell majd egészítenünk, mert ez az adomány a teljes munkadíjat és anyagköltséget nem fedezi, éppen ezért, akik úgy gondolják, hogy ehhez a nemes célhoz csatlakoznak, azoknak a támogatását, adományát is szívesen fogadjuk. Tehát akik szeretnének erre a célra is adományozni, azok mindezt megtehetik az előttünk álló hetekben, hónapokban.

  1. Miserend (2025. 02. 10-16.):

KÁPOLNA (WESSELÉNYI U. 1/B):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima.

KEDD, 17.30: Géczy Dezsőné, Mária ✝6 hetes mise.

SZERDA, 7.30: Szentmise.

CSÜTÖRTÖK 7.30: Szentmise.

PÉNTEK, 7.30: Szentmise.

SZOMBAT, 7.30: Szentmise.

PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise, betegek kenete.

                  10.00: Szentmise, betegek kenete.

  1. Balázs-áldás: felváltva, padsoronként, stólával.

2025-02-09
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás