Hirdetés 2025. június 22-én
- Amint már korábban is hirdettem, mához egy hétre, azaz június 29-én, vasárnap tartjuk Templomunk búcsúi ünnepét, kérve és imádkozva Szent László király mennyei közbenjárásáért, pártfogásáért. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:
- Az ünnepi, templombúcsúi szentmise jövő vasárnap délelőtt 10-kor kezdődik Templomunkban, amelynek főcelebránsa és szónoka Kiss Csaba atya, a jászárokszállási egyházközség plébánosa.
- Jövő vasárnapi ünnepi szentmisénk a beharangszókor a bevonulással veszi kezdetét. A plébániáról fogunk indulni, így kérem a képviselőtestületünk tagjait és a ministránsokat, hogy a szentmise előtt jöjjenek be a plébánia épületébe, a nagyterembe, természetesen rossz idő esetén ez elmarad, akkor a sekrestyéből fogunk bevonulni.
- A bevonulást követően köszöntjük az atyát, majd a mise elején megáldjuk a felújított eszközeinket, továbbiakban pedig a szentmisét a szokott módon folytatjuk, mutatjuk be. Az ünnepi szentmise végén megtartjuk búcsúi körmenetünket az Oltáriszentséggel. Amennyiben az időjárás engedi, a Hősök terén teszünk egy kört, majd visszajövünk a templomba és az áldás után elénekeljük a himnuszokat, végül a ministránsokkal, a képviselőkkel visszavonulunk a plébánia épületébe. Így ér véget a búcsúi szertartásunk.
- A jövő vasárnapi templombúcsúi ünnepet követően szeretnénk minden testvérünket, mindenkit, aki megtisztel bennünket jelenlétével és hálás szívvel imádkozik velünk együtt, és értünk, vendégül látni közösségi házunk hátsó, két nagy termében. Szeretném most megismételni erre az agapéra történő meghívást és kérni a hívektől, aki tud, és szívesen teszi, kérem, hogy egy-egy tányér sülthússal, süteménnyel, különböző gyümölcsökkel, járuljon hozzá a jövő vasárnapi terített asztal mellett közösen, együtt eltöltött agapénkhoz. A felajánlott sülteket, süteményeket, gyümölcsöket az ünnepi mise előtt helyezzük majd el a teremben lévő asztalokon. Várunk tehát oda is mindenkit.
- Templombúcsúi ünnepünk miatt jövő vasárnap délelőtt csak egy szentmise lesz, vagyis a délelőtt 10-kor kezdődő búcsúi mise, tehát a reggel 8-kor kezdődő mise kivételesen most elmarad. A kápolnában majd este 7-kor (19.00) kezdődik jövő vasárnap este a szentmise.
- Nagy tisztelettel és szeretettel hívunk és várunk tehát mindenkit erre az ünnepi alkalomra, és egyben kérem a híveket, hogy imádkozzunk búcsúi ünnepünkért.
- Bízom benne, hogy semmi rendkívüli esemény nem zavarja meg közös ünneplésünket, és így méltón, Istennek tetsző módon adhatunk hálát templombúcsúi ünnepünk alkalmával.
- Minden esztendőben az Úrnapja ünnepét követő pénteken ünnepeljük Jézus Szentséges Szívének a főünnepét. Az ünnepi szentmise a szokott időben, azaz pénteken este 6-kor (18.00) kezdődik.
- Miserend (2025. 06. 23-29.):
PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):
HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima.
KEDD,17.30: A világ megtéréséért, megújulásáért nagymise.
SZERDA, 7.30: A Formann, Weisinger, Zipf, Fazakas csal. élő és ✝cstg. nagymise.
CSÜTÖRTÖK 7.30: Zajzon gyógyulásáért nagymise.
PÉNTEK, JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉNEK FŐÜNNEPE
18.00: Ünnepi nagymise.
SZOMBAT, 7.30: Szentmise.
VASÁRNAP: 10.00: Templombúcsúi, ünnepi szentmise körmenettel.
KÁPOLNA (Wesselényi u. 1/B):
VASÁRNAP: 19.00: Szentmise.
- Úrnapi körmenet: Az 1. sátor a templomudvarban, a 2. sátor a templomunk oldalán lévő múzeum épület udvarán, a 3. sátor a Parti utcával szemben, az út másik oldalán, ami szintén a múzeum másik épülete udvarán található, végül a 4. sátor a plébánia udvarán. Ezt követően a templomban fejeződik be az ünnepi szertartás.

