HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2025. március 16-án

  1. A püspökkari körlevéllel kapcsolatban azt szeretném hirdetni, hogy mindazok, akik tartósélelmiszert szándékoznak hozni, kérem, tegyék meg az előttünk álló napokban, hetekben. Hozzuk el adományainkat ide a templomba, és hagyjuk ott a hátsó padok mögött, ahogyan volt ez a korábbi időszakban is. Március végéig péntekenként és vasárnaponként lesz erre lehetőség, hiszen a többi napokon a kápolnában vannak a szentmisék.
  1. Korábban már tettem említést az egyházközségünkben szokásos, nagyböjti lelkigyakorlatról. Időpontja: nagyhétfő és nagykedd, azaz április 14., és 15. A lelkigyakorlat vezetője: Bordás Péter atya lesz, aki a törökszentmiklósi egyházközség plébánosa. Az idei évben tehát csak két este tartunk lelkigyakorlatos szentmisét. Erről bővebben később, de időben fogom tájékoztatni a híveket. Remélem, semmi rendkívüli esemény nem zavarja meg a lelkigyakorlatos találkozásainkat.
  1. Az elmúlt hét folyamán összesen 47.000.- ft. gyűlt össze a templomi gyertyatartók felújítására. Összesen öt olyan család adakozott, akik azt kérték, hogy nevüket ne olvassuk fel itt templomban. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát és Istenünk áldását kérem munkájukra, családjukra és életükre. Várjuk továbbra is híveink adományait erre a célra.
  1. Az elmúlt hét folyamán összesen 50.000.- ft. gyűlt össze híveink adományából a húsvéti virágokra, templomunk húsvéti díszítésére. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát és Istenünk áldását kérem minden jószándékú adakozóra.
  1. Miserend (2025. 03. 17-23.):

KÁPOLNA (WESSELÉNYI U. 1/B):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD, 17.30: Szentmise, passiópróba.

SZERDA, 7.30: Szentmise.

CSÜTÖRTÖK 7.30: Szentmise.

PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):

PÉNTEK, 17.00: Rózsafüzér ima

               17.30: Keresztút

               18.00: ✝László édesapáért és ✝szülőkért nagymise.

KÁPOLNA (WESSELÉNYI U. 1/B):

SZOMBAT, 7.30: Szentmise.

PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise

            10.00: Szentmise


2025-03-16
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás