HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2019. február 10.

Amint már ma egy hete is hirdettem, holnap, azaz február 11-én van a betegek világnapja. Ezért mához egy hétre, azaz február 17-én a reggel 8-kor, és ha szükséges a 10-kor kezdődő misék keretében szolgáltatjuk a betegek kenetét. Ezzel kapcsolatban az alábbiakról szeretném tájékoztatni a Kedves Testvéreket:
 
Kérem a Kedves Híveket, sőt az egyházközség minden tagját, tegyük lehetővé minél több beteg számára a jövő vasárnap reggel 8-kor, vagy a 10-kor kezdődő szentmisén való részvételt, tehát aki tud, hozzon el ide a Templomba minél több beteg, idős testvérünket, hogy a szenvedő Krisztusnak ajánljuk őket, és együtt imádkozzunk velük. Természetesen katolikus emberek számára szolgáltatható ki ez a szentség, azoknak, akik a beavató szentséginkben (keresztség, bérmálás, oltáriszentség) már részesültek, a kegyelem állapotában vannak, azaz végezzék el gyónásukat, ha szükséges, elmúltak 60 évesek, vagy valamilyen súlyos betegségben szenvednek. Igyekszek minél korábban mindkét mise előtt itt lenni a Templomban, hogy a gyónásukat tudják elvégezni azok, akiknek szükséges. Várunk tehát minden beteget jövő vasárnap a reggeli szentmisére, és a 10-kor kezdődő misére is.
 
Egyházközségünk farsangi báljával kapcsolatban szeretném hirdetni, hogy a belépők a plébánián már elővételben kaphatók. Hála Istennek, már jó néhány jegy el is kelt. Kérek mindenkit, hogy a bál előtt vásároljuk meg a belépőket, mert aznap este már erre nem lesz lehetőség. Az időpont: 2019. március 02, szombat, tegnaphoz 3 hétre, a helyi Árpád Uszoda Étterme.

 

Miserend (2019.február 11. - 17.)

  • HÉTFŐ
    • 07:30 Rózsafüzér ima
  • KEDD
    • 07:30 Berta Béláné, Róza ✝ temetési mise
    • 17:30 Zoltán ✝ édesapáért nm.
  • SZERDA
    • 07:30 Magdolna gyógyulásáért nm.
  • CSÜTÖRTÖK
    • 07:30 ✝ Sára édesanyáért és ✝ cstg. 20. évf. nm.
  • PÉNTEK
    • 07:30 László ✝ édesapáért nm.
  • SZOMBAT
    • 07:30 Veres József ✝-ért nm.
  • VASÁRNAP
    • A plébániatempolomban (Bocskai u. 1.)
      • 08.00 Szentmise
      • 10.00 Szentmise
    • A kápolnában (Wesselényi u. 1.)
      • 18.00 Szentmise

2019-02-10
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás