HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2020. február 02-án

Amint mindannyian látjuk, a tegnapi nap délelőttjén lebontottuk a karácsonyi díszítést Templomunkban. Hála Istennek, szép számmal voltunk ismét. Szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik a bontási, takarítási munkákban részt vettek. Isten áldása kísérje életüket, munkájukat.

Holnap, azaz hétfőn van Szt. Balázs püspök emléknapja, akinek a személyéhez kötődik a Balázs-áldás. Éppen ezért jövő vasárnap a szentmisék után Balázs-áldást osztunk itt a Templomban, valamint este, a Kápolnában is.

Az előttünk álló héten van február hónap elsőcsütörtökje, így szentmisénk aznap este fél 6-kor (17.30) kezdődik, amelyben imádkozunk papjainkért és papi hivatásokért és a szentmisét követően elvégezzük a szentségimádásunkat erre a szándékra, ahogyan volt ez januárban is, Főpásztorunk kérésére.

Az előttünk álló héten, pénteken van február hónap elsőpéntekje, így aznap a szentmise szintén este fél 6-kor (17.30) kezdődik, amelyet a rózsafüzér-társulat élő és ? tagjaiért mutatunk be, és elénekeljük a Jézus Szíve litániát is, valamint a délelőtt folyamán meglátogatom egyházközségünk betegeit, hogy tudják elvégezni gyónásukat és áldozásukat. Ez az elsőpéntek novénánknak, szent kilencedünknek a 2-dik állomása. Mindkét alkalomra, tehát elsőcsütörtökre és elsőpéntekre is hívunk és várunk mindenkit ide a Templomba, az esti, közös imádságra.

Holnaputánhoz egy hétre, azaz február 11-én, kedden van a betegek világnapja. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan, február hónap folyamán lesz a betegek kenetének szentmise keretében történő kiszolgáltatása. Mához két hétre, azaz február 16-án a reggel 8-kor, és ha szükséges a 10-kor kezdődő misék keretében szolgáltatjuk ki ezt a szentséget. Ezzel kapcsolatban jövő vasárnap fogom bővebben tájékoztatni a Kedves Testvéreket.

 

Miserend (2020. február 03 - 09.)

  • HÉTFŐ
    • 07:30 Rózsafüzér ima
  • KEDD
    • 17:30 ?Szülőkért és ?cstg. nm. bibliaóra
  • SZERDA
    • 07:30 Élő családért nm.
  • CSÜTÖRTÖK
    • 17:30 Papjainkért, papi hivatásokért nm.
  • PÉNTEK
    • 17:30 Rózsafüzér-társulat élő és ?tagjaiért nm.
  • SZOMBAT
    • 07:30 Zoltán ?-ért és a Hegedüs csal. ?cstg. nm.
  • VASÁRNAP
    • A plébániatempolomban (Bocskai u. 1.)
      • 08:00 Szentmise, szentségimádás
      • 10:00 Szentmise
    • A kápolnában (Wesselényi u. 1.)
      • 18:00 Szentmise

2020-02-02
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás