HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2020. július 05-én

A mai vasárnapon, vagyis Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepét követő vasárnap szokott lenni az úgynevezett ?Péterfillérek? gyűjtés. Ezzel az összeggel járulnak hozzá a világ katolikusai a Római Pápa fenntartásához, a Szentszék működtetéséhez. A járvány miatt a Szentatya úgy határozott, hogy ezt a gyűjtést az idei évben október 04-re, azaz az évközi 27. vasárnapra helyezi át, úgyhogy ez a gyűjtés ezen a napon lesz majd.

A mai vasárnaptól kezdődően, július hónap folyamán, a júliusi vasárnapokon, itt a Plébániatemplomban a szokott időben kezdődnek majd a szentmisék, reggel 8-kor és délelőtt 10-kor. A vasárnap esti mise átmenetileg szünetel, mind itt a Plébániatemplomban, mind pedig a Kápolnában. Ha szükségessé válna a későbbiekben a Hívek emelkedő létszám miatt a vasárnap esti mise, akkor természetesen megtartjuk. Erről is időben fogom majd tájékoztatni a Kedves Híveket.

Ma egy hete tették le az esküt Egyházközségünk Képviselői, akikkel abban állapodtunk meg, hogy a mai napon tartjuk meg az alakuló gyűlésünket a Plébánián, amely délután 3-kor (15.00) kezdődik. Erre a gyűlésre tisztelettel hívom és várom a Testület minden tagját.

Miserend (2020. 07. 06 - 07. 12.):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD, 17.30: A Czurkó és a Jósvai élő családokért nm.

SZERDA, 7.30: ✝ Julianna rózsafüzér tagért nm.

CSÜTÖRTÖK, 7.30: Egy szándékra nm.

PÉNTEK, 7.30: Élő családért nm.

SZOMBAT, 7.30: ✝ Szülőkért és ✝ cstg. nm.

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise

                   10.00: Szentmise

Most pedig, mivel elsővasárnap van, megáldom a Rózsafüzér-társulat titkait, elvégezzük szentségimádásunkat, és ezt követően lesz a titokváltás.


2020-07-05
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás