HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2020 július 12-én

Ma egy hete Egyházközségünk Képviselőtestülete megtartotta alakuló gyűlését. Ezen a találkozón kérésemre a Testület megerősítette a tisztségviselők személyét, nevezetesen: a világi elnöki teendőket továbbra is GAZDAG BERTALAN, a gondnoki teendőket JUHÁSZ JÁNOS, a pénztárosi teendőket pedig BIRINÉ, BARBÉLY MÁRIA látja majd el. Itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy megköszönjem a korábbi Testület tagjainak a munkáját, segítségét. Kívánunk nekik jó egészséget, örömet, Isten áldását további életükre, munkájukra és családjukra.

Hála Istennek azért, hogy Egyházközségünk tagjai közül többekben megfogalmazódott azaz igény, hogy hálaadásként zarándokoljunk el Máriához és köszönjük meg neki egyrészt azt, hogy a járvány idején kiterjesztette védő palástját Országunkra, Nemzetünkre és benne Városunkra is, másrészt pedig azt, hogy óvjon és védjen meg a későbbiekben is minden további betegségtől, járványtól, vésztől.  Természetesen ez a zarándoklat csak akkor valósul meg, ha az előttünk álló időszakban a külső körülmények mindezt lehetővé teszik. A lehetséges hely és időpontok: Szentkút, Nagyboldogasszony, vagy Kisboldogasszony, tehát augusztus közepe, szeptember eleje. Minderről később, de időben fogom a Kedves Híveket tájékoztatni. Addig kérek mindenkit, hogy gondoljuk át és fogalmazzuk is meg magunkban a hála és a köszönet szavait, mondatait.

Az előttünk álló héten, pénteken szentmisénk a szokottól eltérően nem reggel, hanem este fél 6-kor (17.30) kezdődik majd.

Miserend (2020. 07. 13-07. 19.):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD, 17.30: Gyermek gyógyulásáért nm.

SZERDA, 7.30: Magdolna gyógyulásáért nm.

CSÜTÖRTÖK, 7.30: Szentmise

PÉNTEK, 17.30: Hálaadó mise a 10 éves házasságért és a gyermekekért

SZOMBAT, 7.30: Szentmise

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise

10.00: Szentmise


2020-07-12
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás