HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2020 november 29-én

1. Az elmúlt vasárnap volt az Országos Karitász-gyűjtés. Összesen 55.320.- ft. gyűlt össze a Hívek perselyadományából erre a célra. Ennek az összegnek egy részét, 22.000.- ft-ot továbbítottunk a Püspöki Hivatalhoz, a másik része pedig itt, helyben maradt karitatív célokra. Hálásan köszönöm meg mindenkinek a perselyadományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra.

2. Az idei évben a városi, adventi gyertyagyújtási ünnepség sajnos elmarad a járványhelyzet miatt, helyette a Városi Televízió előre felvette Városunk Polgármesterének és a 3 helybeli Egyház lelkipásztorainak rövid gyertyagyújtási műsorát, amit a mai napon, délután 4. óra magasságában fognak majd levetíteni a helyi Televízióban. Aki teheti, kérem, nézze meg ezt a műsort is.

3. A holnapi nappal megkezdődnek az adventi hétköznapok, amelyekhez hozzá tartoznak a hajnali szentmisék, vagyis a roráte misék. Ezek a szentmisék hétköznaponként, hétfő kivételével, reggel 6-kor kezdődnek, itt a Plébániatemplomban, vagyis hétköznaponként egyenlőre nem lesz szentmise a Kápolnában. Természetesen mindenkit hívunk és várunk ezekre a szentmisékre, a korábbi évekhez hasonlóan. A hajnali misék végén, az áldás előtt elimádkozzuk közösen az Úr Angyala imádságunkat. A rózsafüzért pedig a szentmise után mondjuk el.

4. Az elmúlt hét folyamán összesen 19.000.- ft.- gyűlt össze a Hívek adományából a karácsonyi virágokra, Templomunk karácsonyi díszítésére. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra. Továbbra is várjuk a Kedves Testvérek adományait erre a célra.

5. Az előttünk álló héten van december hónap elsőcsütörtökje, elsőpéntekje és elsőszombatja:

- Csütörtökön, pénteken és szombaton is a szentmisék reggel 6-kor kezdődnek. Csütörtökön papjainkért, papi hivatásokért mutatjuk be a szentmisét majd szentségimádást végzünk erre a szándékra.

- Pénteken egyházközségünk betegeinek meglátogatása, a vírushelyzetre való tekintettel, ebben a hónapban is elmarad. Kérem ezért a betegek és hozzátartozóik megértését. A reggeli szentmisét pedig a rózsafüzér-társulat élő és ? tagjaiért mutatjuk be, azt követően elénekeljük a Jézus Szíve litániát is.

- Szombaton a szokásoknak megfelelően a reggeli szentmisét a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért mutatjuk be, ajánljuk fel.

6. Jövő vasárnap van december hónap elsővasárnapja, így a reggel 8-kor kezdődő szentmise végén megáldom a rózsafüzér-társulat titkait, majd elvégezzük szentségimádásunkat, azt követően pedig titokcsere lesz.

7. Miserend (2020. 11. 30-12. 06.):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD, 6.00: ✝ Szülőkért és ✝ cstg. nm.

SZERDA, 6.00: Élő családért nm.

CSÜTÖRTÖK, 6.00: Papjainkért, papi hivatásokért nm.

PÉNTEK, 6.00: Rózsafüzér-társulat élő és ✝ tagjaiért nm.

SZOMBAT, 6.00: Tisztítóhelyen szenvedő lelkekért nm.

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise, szentségimádás, titokváltás

10.00: Szentmise


2020-11-29
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás