HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2021. június 13-án

  1. Mindenekelőtt szeretném megköszönni mindazoknak a férfiaknak, nőknek, asszonyoknak a segítségét, munkáját, akik ma egy hete, Úrnapja ünnepén, az úrnapi sátorhoz szükséges lombok levágásában, hazahozatalában, a sátrak felállításában, feldíszítésében, továbbá az ünnepi szertartás, a körmenet alatt, végül pedig a sátrak elbontásában is a segítségünkre voltak. Isten áldása kísérje mindannyiuk életét, családját és munkáját.
  1. Templombúcsúi ünnepünkkel kapcsolatban szeretném hirdetni a következőket:

- Ahogyan már ma egy hete is említettem, mához két hétre, azaz június 27-én, vasárnap tartjuk Templomunk védőszentjének, Szent László királynak, egyházközségünk védőszentjének az ünnepét.

- Templombúcsúi ünnepünk főcelebránsa és ünnepi szónoka Fodor András, püspöki helynök, bihari főesperes, aranymisés atya lesz.

- Ez az ünnep egyben aranymise is, hiszen most 50 éve annak, hogy András atyát pappá szentelték.

- Bővebben, részletesebben jövő vasárnap fogom tájékoztatni a kedves híveket búcsúi ünnepünkről.

  1. Miserend (2021. 06. 14-06. 20.):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD, 17.30: ✝ Szülőkért és ✝ cstg. nm.

SZERDA, 7.30: Élő családért nm.

CSÜTÖRTÖK, 7.30: Gyermek gyógyulásáért nm.

PÉNTEK, 7.30: Magdolna gyógyulásáért nm.

SZOMBAT, 7.30: Szentmise

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise

                   10.00: Szentmise


2021-06-13
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás