Hirdetés 2022. január 9-én
- A mai nappal véget ért Egyházunk liturgiája szerint a karácsonyi időszak, a holnapi nappal pedig megkezdődik az évközi idő nagyböjt előtti része, vagyis a farsangi időszak. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:
- Az idei évben ez az időszak március 01-ig, azaz húshagyó keddig tart, hiszen másnap, március 02-án van hamvazószerda, vagyis nagyböjt kezdete.
- Ez az időszak a bálozás, a mulatozás ideje, hiszen mi is ilyenkor szoktuk megrendezni Egyházközségünk farsangi bálját.
- Az idei évben, azaz 2022-ben ez a farsangi bál, a tavalyi évhez hasonlóan sajnos elmarad a fennálló vírushelyzet miatt, vagyis a hamvazószerda előtti szombaton kivételesen most sem lesz egyházközségi farsangi bál.
- Az ökumenikus imatalálkozásokkal kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:
- Mivel a szokottól, vagyis a normálistól eltérő helyzetben vagyunk, így egy másik irányba indulunk el, ami azt jelenti, hogy egy másik módot keresünk ahhoz, hogy ebbe az imaalkalmakba belekapcsolódjuk, vagyis most inkább megemlékezünk erről a kezdeményezésről, itt a saját templomunkban és a saját híveink közösségében, vagyis csak lélekben kapcsolódunk össze, mint tavaly.
- Az ökumenikus imahét jövő vasárnap, január 16-án kezdődik, és két hét múlva, január 23-án fejeződik be, és ezt a két vasárnapot és a köztük lévő hétköznapokat használjuk fel arra, hogy megemlékezzünk, belekapcsolódjunk a közös imákba, a következő képpen:
- Ezen a két vasárnapon, és a hétköznapokon is minden szentmisét a szokott formában mutatunk be. Annyival egészítjük ki ezeket a szentmiséket, hogy a misék elején az imahétre szóló napok egy-egy rövid mottóját, szentírási idézetét felolvasom a hozzátartozó magyarázattal, majd a mise végéhez érkezve közösen elimádkozzuk, elsősorban vasárnaponként, az imanaphoz tartozó imádságot.
- Így legalább azok is megérezhetik ennek a kezdeményezésnek a jelentőségét, az ízét, akik korábban nem vettek részt semmilyen imaalkalmakon.
- Az előttünk álló szinódus egyházmegyei szakaszában vagyunk, ahol az egyes egyházközségekben működő csoportok, egy-egy korosztály közös megbeszélése alapján töltünk ki olyan kérdőívet, amire a válaszokat az adott korosztály adja. A következő korosztály a fiatalok, vagyis a közép és a felsőoktatási intézményekben tanuló diákok lesznek. Az előttünk álló héten, szombaton, délelőtt 10-re várom a fiatalokat erre a közös megbeszélésre egyházközségünk hittantermébe.
- Miserend (2022. 01. 10-01. 16.):
HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima
KEDD, 17.30: Vass József ✝ 1. évf. nm.
SZERDA, 7.30: ✝Szülőkért és ✝cstg. nm.
CSÜTÖRTÖK, 7.30: Élő családért nm.
PÉNTEK, 7.30: Gyermek gyógyulásáért nm.
SZOMBAT, 7.30: Magdolna gyógyulásáért nm.
VASÁRNAP: 8.00: Szentmise
10.00: Szentmise