HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2021 február 28-án

  1. Mindenekelőtt ismételten szeretném megköszönni Híveimnek azt, hogy szép számmal voltunk jelen Templomunkban a keresztúti ájtatosságon és az azt követő szentmisén. Az előttünk álló pénteken is várjuk Híveinket erre a közös, délutáni imádságra, ájtatosságra.
  2. A hét folyamán összesen 30.000.- ft. gyűlt össze Híveink adományából a húsvéti virágokra, Templomunk húsvéti díszítésére. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát és Istenünk áldását kérem minden jószándékú adakozóra.
  3. A fennálló vírushelyzetre tekintettel, a hétköznapi szentmisék és a keresztúti ájtatosság helyszíne a jövő héttől kezdődően változik.

- A hétköznapi szentmisék bemutatásával kapcsolatban szeretném a következőket hirdetni:

- Az előttünk álló héttől kezdődően, tehát keddtől kezdődően hétköznaponként a szentmiséket a Kápolnában mutatjuk majd be.

- A hétköznapi szentmisék kezdési időpontja marad az, ami a Plébániatemplomban is gyakorlat volt, tehát: kedden este fél 6-kor (17.30), szerda, csütörtök, péntek és szombat reggelenként fél 8-kor (7.30) kezdődnek majd. Ezek a kezdési időpontok csak elsőcsütörtök és elsőpéntek esetben változhatnak.

- Mindezt azért tesszük így, mert egyrészt a rendelkezésünkre áll az Ózon-generátorunk, ami kisebb helységeket, mint a mi Kápolnánk belső terét is, képes csírátlanítani, vagyis vírus, baktérium, és gomba mentesíteni, másrészt köznaponként elegendő a Hívek számára a Kápolna is.

- A keresztúti ájtatosság elvégzésben is változtatunk, ez pedig a következőt jelenti:

- Péntekenként reggel lesz a Kápolnában a rózsafüzér ima és a szentmise, a keresztúti ájtatosság pedig Közösségi Házunk udvarán, tehát a szabadban. A keresztút pénteken délután 5-kor (17.00) kezdődik.

- Amennyiben az időjárás nem engedi a keresztút elvégzését a szabadban, akkor on-line formában, tehát egyházközségünk honlapján keresztül lesz elérhető a közvetítés.

- Tesszük ezt egyrészt azért, mert nem szeretnénk, ha teljesen elmaradna a keresztút. Másrészt nagyon fontos a Hívek egészsége, a szabadban pedig meg tudjuk tartani a kötelező távolságot, nem kell a szájmaszkot viselni, és nincs szükség kézfertőtlenítésre sem, egyszóval a szabadban nagyobb a biztonság, mint zárt térben.

  Harmadrészt pedig, hála Istennek, igen szép számmal vettünk részt Templomunkban mindkét péntek este a keresztúton, vagyis a létszámot tekintve már-már a határt súroltuk.

- Mindez addig lesz érvényben, amíg vagy világi, vagy egyházi, vagy mindkét rendelkezést nem módosítják, változtatják, esetleg szigorítják.

- Természetesen kérjük a Hívek megértését, ugyanakkor azt is, hogy figyeljék a híreket, egyházközségünk honlapját, és a templomi hirdetőtáblát is.

  1. Az előttünk álló héten van március hónap elsőcsütörtökje, elsőpéntekje és elsőszombatja:

- Csütörtökön a szentmise este fél 6-kor (17.30) kezdődik majd a Kápolnában. Csütörtökön papjainkért, papi hivatásokért mutatjuk be a szentmisét majd szentségimádást végzünk erre a szándékra.

- Pénteken pedig egyházközségünk betegeinek meglátogatása a vírushelyzetre való tekintettel ebben a hónapban is elmarad. Kérem ezért a betegek és hozzátartozóik megértését. A reggel fél 8-kor kezdődő szentmisét pedig a rózsafüzér-társulat élő és ✝ tagjaiért mutatjuk be a Kápolnában, majd azt követően elénekeljük a Jézus Szíve litániát is.

- Szombaton a reggeli szentmisét a Kápolnában, a Tisztítóhelyen szenvedő lelkekért mutatjuk be, ajánljuk fel.

  1. Jövő vasárnap van március hónap elsővasárnapja, így a reggel 8-kor kezdődő mise után megáldom a rózsafüzér-társulat titkait, megtartjuk szentségimádásunkat, majd azt követően lesz szokott módon a titokváltás.
  2. Miserend (2021. 03. 01-03. 07):

PLÉBÁNIATEMPLOM:

HÉTFŐ: 7:30 Rózsafüzér ima

KÁPOLNA:

KEDD, 17.30: A Pap család élő és ✝ tagjaiért nm.

SZERDA, 7.30: Magdolna gyógyulásáért nm

CSÜTÖRTÖK, 17.30: Papjainkért, papi hivatásokért nm.

PÉNTEK, 7.30: A Rózsafüzér-társulat élő és ✝ tagjaiért nm.

      17.00: Keresztút, Közösségi Házunk udvarán, rossz idő esetén on-line

SZOMBAT, 7.30: A Tisztítóhelyen szenvedő lelkekért nm.

PLÉBÁNIATEMPLOM:

VASÁRNAP: 8.00. Szentmise, szentségimádás, titokváltás

                   10.00: Szentmise


2021-02-28
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás