HunEngDeuPln
háttér
 

Templomunk külső felújítása

Templomunk külső felújítását szeretnénk elvégezni az előttünk álló időszakban. Erről a beruházásról egyházközségünk Képviselőivel már egyeztettünk. Ennek a beruházásnak a legfontosabb lépéseiről, állomásairól készítettünk egy diasorozatot is. Ezek a képek nagyon szépen szemléltetik a felújítási munkákat, vagyis hogy mi van most és mi az, ami majd reményeink szerint meg fog valósulni.

Templomunk tornya befejezetlen, amit több építész és tervező úgy fogalmazott meg, hogy "nyomott tornyú Templom", mert amikor építették, nem engedték a Templomtesthez arányos, hozzá illő magasságú torony elkészítését. Ez a jelenlegi állapot.

Első lépésként szeretnénk a tornyot megemelni, így arányossá, egymáshoz illővé válik a Templomtest és a Templomtorony, valamint egy toronyórát is áll szándékunkban elhelyezni az új toronyban. Ehhez kapcsolódóan a toronysisak is megújul, ívesebb, sudárabb, karcsúbb lesz majd. Egymásra is rávetítettük, ráhelyeztük a két tornyot, a két sisakot, hogy mindez szembe tűnőbb legyen.

Második lépésként nagyon hasznos, hogy a Templom főbejáratát egy odaillő előtetővel védjük meg. Szükséges tehát ennek az előtetőnek a megépítése. A két bejáratot szintén egymás mellé helyezve láthatjuk.

Az előbbiekből adódóan, Templomunk külső homlokzata is változik majd, egyrészt a párkányok, másrészt a színezet tekintetében. Templomunk külső színével kapcsolatban szeretném elmondani, hogy mintaként, mintául a debreceni Szt. Anna Székesegyházunk szolgál. Ezeket a színeket a most látható képek nem teljesen, nem egészében adják vissza. Templomunk sötétebb napsárga színű lesz, amit világosabb sárga keret vesz körül. Az ablakok és az ajtók körül a fehér szín jelenik majd meg.

A templomtest és a torony fedése is megújul, azaz lemezfedést kap majd, ami igen méltó, illő Isten Házához. Egymás mellett látva a két Templomot olyan, mintha egy kis "székesegyház" lenne a megújított, felújított épület. Nagyon bízom benne, hogy terveink megvalósulhatnak, amihez kérjük a Hívek segítségét is két tekintetben, két vonatkozásban.

Egyrészt, kérjük az egyénileg és a közösségben elmondott imádságot. Vasárnaponként közösen is fogunk imádkozni a szentmisék folyamán tervünk, elgondolásunk sikeres megvalósulásáért.

Másrészt, az imádság mellett kérjük a Hívek adományait is erre a célra, hiszen hozzá kell tennünk nekünk is a magunkét, a magunkéból. Mivel a munkálatok csak később kezdődnek el, így van lehetőségünk arra, hogy készüljünk az adományozásra is, az előttünk álló hónapok folyamán.

Kérek mindenkit, hogy egymás mellé állva, egy irányba haladjunk kitűzött célunk felé, vagyis segítsük ezt a megvalósítandó tervet, munkát, tehát ne a másik oldalon, ne szemben állva akadályozzuk Istenünk Házának a szépítését, szebbé tételét.

Egyházközségünk honlapján is láthatóak ezek a képek, valamint az imádság is megtalálható, olvasható, ám a fent említett színeket azért nem fogják tükrözni a honlapon látható képek, mert ezek a színek a későbbi terveken fognak majd megjelenni.

Már most megköszönöm Mindazok segítségét, munkáját, akik ennek a felújításnak a megvalósítása mellé álltak. Hívunk és várunk mindenkit, hogy imájával és adományaival támogassa Templomunk felújítását.


2021-02-22
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Képtár
facebook email nyomtatás

Kapcsolódó videó

Kapcsolódó galéria

Kapcsolódó média

 
Templom terv bemutató
 
Imádság templomunk külső felújításáért