HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2021 február 7-én

  1. Az előttünk álló héten, csütörtökön van február 11-e, azaz a Betegek Világnapja. Ehhez az ünnephez kötődően szoktuk kiszolgáltatni a betegek kenetét itt, Templomunkban, a szentmisék keretében. A fennálló helyzetre való tekintettel, most ez a szentségkiszolgáltatás átmenetileg elmarad, vagyis ebben a hónapban, tehát februárban nem lesz a betegek kenete szentségének a közösségi kiszolgáltatása itt a Templomban. Véglegesen nem marad el, hanem a nyár vagy az ősz folyamán, amikor már valamelyest normalizálódni látszik a helyzet és nagyjából visszatér az életünk a szokott mederbe, és kevésbé lesznek korlátozások, akkor tartjuk meg ezt az ünnepi alkalmat. Erről időben fogom a Híveket tájékoztatni.
  2. A korábbi időszakban már tettem említést a Kedves Híveknek arról a Templomunkat érintő pályázatról, amit sikeresen megnyertünk. Most az előkészítő fázisban vagyunk, vagyis már jó néhány hete elkezdtük ezt a munkát, és az előttünk álló hetekben, hónapokban is lesz teendő ezzel a pályázattal, vagyis viszonylagosan sok papírmunkával jár. Ez azt is jelenti, hogy az előttünk álló hetek, hónapok folyamán, napközben hol itt, hol ott kell személyesen megjelennem, ezért egyrészt kérem a Hívek megértését, másrészt pedig azt is, hogy hétköznaponként lehetőleg a délutáni órákban, azaz 15.00-16.00 óra után, ezen időpont körül keressenek a Plébániahivatalban, személyesen. Mobiltelefonon pedig általában elérhető vagyok. Természetesen igyekszek majd minden fontos lépésről, eseményről tájékoztatni a Kedves Híveket.
  3. Miserend (2021. 02. 08-02. 14.):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD, 17.30: Zoltán ✝ édesapáért nm.

SZERDA, 7.30: György és Etelka ✝ nm.

CSÜTÖRTÖK, 7.30: ✝ Juliannáért nm.

PÉNTEK, 7.30: ✝ Istvánért nm.

SZOMBAT, 7.30: A járványban szenvedőkért nm.

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise

                   10.00: Szentmise

  1. Ma, mivel elsővasárnap van, megáldom a rózsafüzér-társulat titkait, megtartjuk szentségimádásunkat, majd pedig titokváltás lesz a szokásos formában.
  2. A szentségimádást követően Balázs-áldást osztunk, amelynek a formája a következő: A vírushelyzetre való tekintettel, most kivételesen nem az oltár előtt állunk és a kifeszített stólát fogjuk meg, hanem Kérek Mindenkit, hogy maradjon a padban, a széknél, ott, ahol a mise alatt is volt, és a szentségimádás után maradjunk állva. Az oltár elé megyek, ahol megállok a kezemben lévő megszentelt és égő gyertyával, majd elmondom az áldó szöveget, és így, egyben, együttesen áldom meg a Híveket, tehát nem kell kijönni az oltár elé a Balázs-áldásra.

2021-02-07
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás