HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2021. október 24-én

  1.  Az elmúlt vasárnap a missziók javára volt országos gyűjtés. Ebből az alkalomból egyházközségünkben 64.660.- ft. gyűlt össze a hívek perselyadományából. Ezt az összeget, azaz 65.000.- ft-ot a hét elején adtam postára. Hálásan megköszönöm mindenkinek a perselyadományát és Istenünk áldását kérem a jó szándékú adakozókra.
  2. Egyházmegyénk Központja arra kért bennünket, hogy hívjuk fel híveink figyelmét a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utótalálkozójára, amelyet november 06-án tartanak Nyíregyházán, a Társszékesegyházban. A program reggel 9-kor kezdődik. Bővebb információt egyházmegyénk honlapján találhatunk.
  3. Jövő vasárnap van október hónap utolsó vasárnapja, ami azt jelenti, hogy áttérünk a téli időszámításra, vagyis egy órahosszával vissza kell majd állítani az óráinkat, tehát egy órával többet pihenhetünk. Kérem, ne feledkezzünk meg az óraátállításról.
  4. November 01-jén, Mindenszentek ünnepén szokás az új síremlékek megáldása, megszentelése. Ahogyan már korábban is hirdettem, aki szeretné megáldatni, megszenteltetni elhunyt szerettének a síremlékét, kérem, jelezze az előttünk álló hét folyamán a plébánián.
  5. Miserend (2021. 10. 25-10-31.):

KÁPOLNA (Wesselényi u. 1/B):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD, 17.30: Valéria ✝ édesanyáért nm.

SZERDA, 7.30: Czike Gábor ✝ 6 hetes mise

CSÜTÖRTÖK, 7.30: ✝ Béla áldozópapért nm.

PÉNTEK, 7.30: Nagy József gyógyulásáért nm.

SZOMBAT, 7.30: Horváth Mária ✝ 6 hetes mise.

PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise

                   10.00: Szentmise


2021-10-24
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás