HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2022. augusztus 14-én

  1. A hét folyamán, kedden és szerdán nagytakarítás volt a plébánia épületében. Szeretném megköszönni azoknak az asszonyoknak a munkáját és segítségét, akik mindkét napon szívesen részt vettek plébániaépületünk nagytakarítási munkálataiban. Istenünk áldása kísérje életüket, családjukat, mindennapjaikat.
  2. A holnapi napon, vagyis hétfőn van augusztus 15-e, Nagyboldogasszony főünnepe, ahogyan ezt már ma egy hete is hirdettem. Ez az ünnep kötelező, parancsolt főünnep, vagyis minden katolikus számára súlyos, halálos bűn terhe alatt kötelező a szentmisén való részvétel. Mivel munkanap, így a szentmisék aznap, tehát holnap reggel 8-kor és este 7-kor (19.00) kezdődnek, itt a Plébániatemplomban. Lengyel nyelvű szentmise most, ebben az évben nem lesz és a Kápolnában sem lesz szentmise ezen az ünnepen.
  3. A hétvégén, azaz szombaton van augusztus 20-a, vagyis Szent István Király főünnepe, aki Magyarország fővédőszentje. Az ünnep délelőttjén, reggelén csak egy szentmise lesz itt a Plébániatemplomban, amely reggel 8-kor kezdődik. Aznap, szombaton az este folyamán rendezik meg a városi ünnepséget a szabadtéri színpadnál, amely este fél 8-kor (19.30) kezdődik, és ennek az ünnepségnek a keretében megáldjuk, megszenteljük az új kenyeret. A program szerint este 8. óra (20.00) magasságában kerül majd sor a kenyérszentelésre, a kenyérmegáldásra. Ide is tisztelettel hívunk és szeretettel várunk mindenkit.
  4. Az előttünk álló héten, kedden csak rózsafüzér imádság lesz templomunkban, amely reggel fél 8-kor kezdődik.
  5. Miserend (2022. 08. 15-08. 21.):

PLÉBÁNIATEMPLOM (BOCSKAI U.):

HÉTFŐ, NAGYBOLDASSZONY, PARANCSOLT FŐÜNNEP

           8.00: Szentmise; 19.00: Szentmise

KEDD, 7.30: Rózsafüzér ima.

SZERDA, 7.30: Kovács János Sándor ✝7. évf. nm.

CSÜTÖRTÖK, 7.30: Ilona és Lajos, val. Székely és Molnár csal. ✝cstg. nm.

PÉNTEK, 7.30: Erzsébet és Gábor ✝szül. és ✝cstg. nm.

SZOMBAT, SZENT ISTVÁN KIRÁLY FŐÜNNEPE

                   8.00: Szentmise; 19.00: Lengyel nyelvű szentmise

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise; 10.00: Szentmise

KÁPOLNA (WESSELÉNYI U.):

VASÁRNAP: 19.00: Szentmise


2022-08-14
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás