HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2022. március 13-án

  1. A püspökkari körlevéllel kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:

- Kérek mindenkit, aki szeretne tartósélelmiszert hozni, az tegye meg az előttünk álló napokban, hetekben, hozza ide a templomba és hagyjuk ott a hátsó padok mögött.

- Az elmúlt napokban ismét beszéltem immáron egyházmegyénk karitász igazgatójával, aki arról tájékoztatott, hogy igen nagy mennyiségben állnak rendelkezésre a tartósélelmiszerek és a ruhák is a menekültek számára, olyannyira, hogy ezekből most raktároznak a későbbi hetekre a nyíregyházi központba.

- Itt, helyben, városunkban is meglátogattam az egyik gyűjtőpontot, ahol szintén arról tájékoztattak, hogy rengeteg a ruha és az élelmiszer is.

- Éppen ezért abban állapodtunk meg, hogy egyrészt a templomunkban összegyűlt élelmiszereket itt, helyben a menekültek részére fogjuk gyűjteni, őket segítjük ebből. Arra kértek, hogy ha lehetséges, akkor olajat, lisztet, cukrot, és főleg hajdinát gyűjtsünk, mert ezek azok, amikre leginkább szükségük lehet a menekülteknek, ezekből fogy a legtöbb. Másrészt ruhákra most nincs szükség itt helyben sem az előttünk álló két hét folyamán, mert magam láttam, hogy 8-10 asszony, lány válogatta azt a sok-sok ruhát, cipőt, papucsokat, amiket kaptak. Ha mindezek ellenére mégis úgy érzi valaki, hogy szeretne adni bármit is a templomi adományokon kívül, akkor városunk több gyűjtőpontján is szívesen fogadják ezeket az egyéni adományokat. Kérem, hogy vigyük el oda is mindazt, amit oda szánunk.

- Ugyanakkor, az önkéntes segítségnyújtás is szükséges lehet az előttünk álló időszakban. Ez két formában, két módon történhet meg a karitász szervezetén belül:

- először: ha valaki a határ mentén szeretne önkénteskedni, akkor az országos karitász honlapján keresztül lehet, tud oda jelentkezni. A határmenti önkéntes segítségnyújtást a budapesti központon keresztül intézik, szervezik, irányítják.

- másodszor: ha valaki az egyházmegyén belül működő karitásznál szeretne vállalni önkéntes segítségnyújtást, ami elsősorban Nyíregyházán van, akkor erre a munkára az egyházmegyei karitász honlapján keresztül lehet jelentkezni. Mindkét esetben szívesen segítek a jelentkezés vonatkozásában.

- Végezetül továbbra is kérem a híveket, hogy imádkozzunk a békéért, az életben maradottakért, menekültekért és a háború áldozataiért is.

  1. A hét folyamán összesen 22.000.- ft. gyűlt össze a hívek adományából a húsvéti virágokra, templomunk húsvéti díszítésére. Hálával köszönöm meg a jó szándékú adományokat. Továbbra is várjuk az adományokat erre a célra.
  2. Miserend (2022. 03. 14-03. 20.):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD, 17.30: A Pap család élő ✝ cstg. nm.

SZERDA, 7.30: ✝ Szülőkért ✝ cstg. nm.

CSÜTÖRTÖK, 7.30: Élő családért. nm.

PÉNTEK, 17.00: Rózsafüzér ima

               17.30: Keresztút

               18.00: Gyermek gyógyulásáért nm.

SZOMBAT, 7.30: Hálaadó szentmise.

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise

                   10.00: Szentmise


2022-03-13
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás