HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2022. november 20-án

  1. Jövő vasárnap van advent 1. vasárnapja. Ezzel a vasárnappal megkezdődik az új egyházi év. Az adventi időszakkal kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:

- Az adventi időszaknak kettős jellege van. Egyrészt felkészít karácsony ünnepére, másrészt pedig ráirányítja figyelmünket Krisztus második eljövetelére.

- Az adventi időszak liturgikus színe a lila, a viola, éppen ezért - néhány kivételtől eltekintve - az adventi időszak folyamán szentmiséinket viola színű miseruhában mutatjuk be, ami egyben a bűnbánat színe is.

- A liturgia is egy kissé módosul, ami azt jelenti, hogy az adventi időszakban nincs dicsőség a vasárnapi szentmisékben, sőt az orgona kíséret is változik, mert a válaszos zsoltárt, az alleluját és a Miatyánkot orgona kíséret nélkül énekeljük.

- Karácsony méltó megünneplése érdekében lelkigyakorlatot tartunk advent folyamán, amelyet Sziklai Dávid atya, a derecskei egyházközség lelkipásztora vezet majd. Reméljük, semmi rendkívüli esemény nem zavarja meg lelkigyakorlatunkat. Erről később, de időben fogom bővebben tájékoztatni a kedves híveket.

- Az előttünk álló ünnephez hozzátartozik az is, hogy ünneplőbe öltöztetjük templomunkat, karácsonyfákkal, virágokkal díszítjük. Éppen ezért a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, az adventi időszak folyamán várjuk a kedves testvérek adományait templomunk karácsonyi díszítésére.

- Az adventi vasárnapokon a templomban lévő adventi koszorú gyertyáit néhány gondolat keretében gyújtjuk majd meg a szentmisék elején. Ezek a gondolatok segítenek mindannyiunkat abban, hogy hitünkben megerősödve, emberségünkben gazdagodva érkezzünk meg karácsony ünnepéhez. Ez azt jelenti, hogy az adventi idő vasárnapjainak szentmiséin templomunk bejárati ajtaján fogunk bevonulni egy égő gyertyával, majd a gyertyagyújtási imák elhangzása közben, után gyulladnak meg a koszorú és a templomi gyertyák, valamint a világítás is templomunk belsejében. Ezt követően szentmisénket a szokott formában mutatjuk be.

  1. Jövő vasárnap megszenteljük és megáldjuk a templomi adventi koszorúval együtt a hívek adventi koszorúit is a reggel 8-kor, és ha szükséges, a délelőtt 10-kor kezdődő misék elején. Kérem a kedves testvéreket, hogy hozzuk el ide a templomba azokat a koszorúkat, amelyeket szeretnénk megáldatni, megszenteltetni, és helyezzük majd az oltár elé, a templomi koszorú köré.
  2. Miserend (2022. 11. 21-11. 27.):

PLÉBÁNIATEMPLOM (BOCSKAI U.):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD,17.30: A Tárkányi család ✝cstg. nagymise, bibliaóra.

SZERDA, 7.30: Imre és Terézia ✝szülőkért, és Krisztina ✝édesanyáért nagymise

CSÜTÖRTÖK, 7.30: Szentmise

PÉNTEK, 7.30: Szentmise

SZOMBAT, 7.30: Szentmise

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise

                    10.00: Szentmise


2022-11-20
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás