Hirdetés 2023. február 5-én
- Amint már ma egy hete is jeleztem, most ismét hirdetem, hogy a holnapi naptól kezdődően a hétköznapi szentmiséinket a kápolnában fogjuk bemutatni. Mindez átmeneti jellegű. Ez azt jelenti, hogy hétfőtől szombatig a rózsafüzér és a szentmisék kezdési időpontja nem változik, tehát hétfőn reggel, kedden este, szerdától szombatig szintén reggel kezdődnek a szertartások, szentmisék, de a kápolnában. Amennyiben bármilyen okból kifolyólag ettől eltérünk a hétköznapokban, azt időben fogom jelezni a kedves híveknek, de mindez legfeljebb a nagyböjti időszakot érinti majd. A vasárnapi szentmiséket ez a változás nem érinti.
- Az előttünk álló héten, szombaton, február 11-én van a betegek világnapja, amelyhez kötődően szoktuk kiszolgáltatni a betegek kenetét. Ez azt jelenti, hogy mához két hétre, azaz február 19-én, vasárnap, mindkét szentmise keretében kiszolgáltatjuk ezt a szentséget. A tudnivalókról jövő vasárnap fogom bővebben tájékoztatni a kedves híveket.
- Ma, mivel elsővasárnap van, megáldom a rózsafüzér-társulat titkait, megtartjuk szentségimádásunkat, majd pedig Balázs-áldás és titokváltás lesz a szokásos formában.
- A szentségimádás után Balázs-áldást osztunk, amelynek a formája a következő: felváltva, padsoronként jöjjünk az oltár elé, ahol a kifeszített stólát bal kézzel megfogjuk, jobb kézzel pedig keresztet vetünk, amikor a pap áldást ad az égő gyertya mögött, az áldás után pedig kimegyünk a templomból. A Balázs-áldás alatt együtt, közösen éneklünk.
- Miserend (2023. 02. 06-02. 12.):
KÁPOLNA (WESSELÉNYI U. 1/B):
HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima
KEDD, 17.30: Krisztina gyógyulásáért nagymise, bibliaóra
SZERDA, 7.30: Ágota ✝édesanyáért nagymise
CSÜTÖRTÖK 7.30: Nádas Adorjánné, Terézia ✝6 hetes szentmise
PÉNTEK, 7.30: ✝Katalinért nagymise
SZOMBAT, 7.30: ✝Szülőkért és ✝cstg. nagymise
PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):
VASÁRNAP: 8.00: Szentmise
10.00: Szentmise