Hirdetés 2023. január 8-án
- A mai nappal véget ért Egyházunk liturgiája szerint a karácsonyi időszak, a holnapi nappal pedig megkezdődik az évközi idő nagyböjt előtti része, vagyis a farsangi időszak. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:
- Az idei évben ez az időszak február 21-ig, azaz húshagyó keddig tart, hiszen másnap, február 22-én van hamvazószerda, vagyis nagyböjt kezdete.
- Ez az időszak a bálozás, a mulatozás ideje, hiszen mi is ilyenkor szoktuk megrendezni egyházközségünk farsangi bálját.
- Az idei évben, azaz 2023-ban ez a farsangi bál, a tavalyi évhez hasonlóan sajnos elmarad a fennálló gazdasági helyzet miatt, hiszen sorra zárnak be itt helyben is a különböző intézmények, köztük az az intézmény is, ahol meg szoktuk rendezni a bálunkat. Vagyis a hamvazószerda előtti szombaton, tehát a téli időszakban most sem lesz egyházközségi farsangi bál. Kérem a kedves hívek megértését.
- Szép szokás Vízkereszt ünnepe után a házak megszentelése, a családok megáldása. A korábbi évekhez hasonlóan a házszentelés lehetőséget ismét felkínálom a kedves testvéreknek. Szívesen elmegyek minden családhoz, ha úgy gondolják, hogy az év elején szeretnék, ha a helybeli római katolikus pap elvinné hozzájuk is Isten áldását, megszentelné családjukat, otthonukat. Kérem a kedves híveket, hogy az előttünk álló időszakban, egészen a farsangi idő végéig, a nagyböjt kezdetéig, jelezzék akár személyesen, akár telefonon házszentelési szándékukat, vagyis kérem, hogy egyeztessünk a házszentelés módját, időpontját és helyét illetően. Előre is nagyon köszönöm a jövőbeli meghívásokat.
- Mint mindannyian tudjuk, az elmúlt napokban volt nyugalmazott pápánk, XVI. Benedek pápa temetése. Főpásztorunk úgy rendelkezett, hogy szólaljanak meg érte a harangok és egy szentmise keretében emlékezzünk meg róla, mutassunk be egy szentmisét lelkiüdvéért. Az előttünk álló héten, csütörtökön a reggeli szentmisét nyugalmazott pápánkért fogjuk bemutatni és felajánlani.
- A holnapi nappal folytatódik az iskolai tanítás, így folytatódik a hitoktatás is. A hétfő reggeli rózsafüzér imával és a kedd esti szentmisével, valamint a bibliaórával kapcsolatban szeretném tájékoztatni a híveket arról, hogy ezek a szertartások, vagyis a hétfő reggeli rózsafüzér ima és a kedd esti mise a bibliaórával együtt a Kápolnában lesz megtartva a holnapi naptól kezdődően, egyenlőre egészen húsvétig, feltéve, ha semmi rendkívüli esemény nem jön közbe.
- Amint már ma egy hete is hirdettem, úgy most is jelzem, hogy mához egy hétre, azaz január 15-én, vasárnap délután egyházközségünk képviselő-testülete számára gyűlés lesz a plébánián. Gyűlésünk délután 3-kor (15.00) kezdődik. Erre a gyűlésre a testület minden tagját tisztelettel meghívom és várom. Reméljük, hogy összejövetelünket semmi rendkívüli esemény nem fogja megzavarni.
- Miserend (2023. 01. 09-01. 15.):
KÁPOLNA (WESSELÉNYI U. 1/B):
HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima
KEDD, 17.30: József ✝ 2. évf. nagymise, bibliaóra.
PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):
SZERDA, 7.30: Mária és Imre ✝ szül. és ✝ Irén keresztanyáért nagymise.
CSÜTÖRTÖK, 7.30: ✝ XVI. Benedek pápáért nagymise
PÉNTEK, 7.30: Élő családért nagymise
SZOMBAT, 7.30: Az Ercse család ✝cstg. nagymise.
VASÁRNAP: 8.00: Szentmise
10.00: Szentmise