Hirdetés 2023. október 29-én
- Az elmúlt vasárnap a missziók javára volt országos gyűjtés, amelynek eredményeként 84.480. ft. gyűlt össze híveink perselyadományából. összesen 85.000.- ft-ot adtam postára a hét elején. Hálásan köszönöm meg mindenkinek a perselyadományát, és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra.
- A mai nappal véget ér az a Püspöki Szinódus, ami október elején, Szent Ferenc ünnepén, október 04-én kezdődött el Rómában. Ez pedig a következőket is jelenti:
- A mai vasárnap imádkoztuk el utolsó alkalommal az áldozás után, a szinódusi imát.
- Ugyanakkor szintén a mai vasárnappal bezárólag imádkoztuk el azokat az egyetemes könyörgését is utolsó alkalommal, amelyek erre az alkalomra, egyrészt vasárnapokra, másrészt pedig hétköznapokra készültek.
- Bízunk benne, hogy a közeljövőben megismerhetjük ennek a szinódusnak az eredményét, vagyis a későbbiekben követendő irányvonalait is.
- Mivel az előttünk álló héten van az általános iskolákban az őszi szünet, így a kedd esti szentmisét követő bibliaóra is elmarad.
- Az előttünk álló héten, szerdán van november 01-je, Mindenszentek ünnepe, amely parancsolt, kötelező főünnep:
- Minden katolikus hívő számára súlyos, halálos bűn terhe alatt kötelező a szentmisén való részvétel.
- Ünnepi szentmisénk délelőtt 10.00-kor kezdődik, itt a plébániatemplomban.
- A temetői szertartás pedig 15.00-kor veszi kezdetét a temetőben lévő kereszt lábánál.
- A városszépítők által szervezett megemlékezés 17.00-kor kezdődik, amelyről bővebb információ a templomi hirdetőtáblán kifüggesztett plakáton, meghívón olvasható.
- Az előttünk álló héten van november hónap elsőcsütörtökje, elsőpéntekje és elsőszombatja:
- Csütörtökön és pénteken a szentmisék este fél 6-kor (17.30) kezdődnek. Csütörtökön papjainkért, papi hivatásokért mutatjuk be a szentmisét majd szentségimádást végzünk erre a szándékra.
- Pénteken pedig meglátogatom egyházközségünk betegeit, az esti szentmisét pedig a rózsafüzér-társulat élő és ✝ tagjaiért mutatjuk be, azt követően pedig elénekeljük a Jézus Szíve litániát is.
- Szombaton a szokásoknak megfelelően a reggeli szentmisét a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért mutatjuk be, ajánljuk fel.
- Jövő vasárnap van november hónap elsővasárnapja, így a reggel 8-kor kezdődő mise végén megáldom a rózsafüzér-társulat titkait, majd elvégezzük szentségimádásunkat, azt követően pedig titokcsere lesz.
- Miserend (2023. 10. 30-11. 05.):
PLÉBÁNIATEMPLOM (Bocskai u. 6.):
HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima
KEDD, 17.30: ✝Szülőkért és ✝cstg. nagymise.
SZERDA: MINDENSZENTEK FŐÜNNEPE
10.00: Ünnepi szentmise
15.00: Temetői szertartás
CSÜTÖRTÖK, 17.30: Papjainkért, papi hivatásokért nagymise.
PÉNTEK, 17.30: Rózsafüzér-társulat élő ✝tagjaiért nagymise.
SZOMBAT, 7.30: Tisztítóhelyen szenvedő lelkekért nagymise.
VASÁRNAP: 8.00: Szentmise.
10.00: Szentmise.
KÁPOLNA (Wesselényi u. 1/B):
VASÁRNAP: 18.00: Szentmise.