HunEngDeuPln
háttér
 

Úrnapja

Úrnapja

A mai napon, június 19-én, Úrnapja ünnepén nyitottuk meg templomunkban azt az imanyolcadot, amivel közösen készülünk templomszentelési, templombúcsúi ünnepünkre. Az ünnepi, úrnapi szentmise annak az ereklyetartónak a megáldásával, megszentelésével kezdődött, amelybe a búcsúi, a szentelési szentmise kezdetén, június 26-án, elhelyezzük Szent László király csontereklyéjét. Az ünnepi szertartás végén szentségimádást is végeztünk és elimádkoztuk templomunk, egyházközségünk védőszentjének, Szent László királynak a tiszteletére összeállított litániát is. Lelkiekben töltekezve indultunk el tehát egy számunkra igen fontos esemény, a templomszentelés, a templombúcsú felé vezető úton.


2022-06-19
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Közösségi élet
facebook email nyomtatás

Kapcsolódó galéria