Közelgő eseményeink
Heti hirdetés bejegyzések
Hirdetés 2025. március 16-án - 2025. március 16.
A püspökkari körlevéllel kapcsolatban azt szeretném hirdetni, hogy mindazok, akik tartósélelmiszert szándékoznak hozni, kérem, tegyék meg az előttünk álló napokban, hetekben. Hozzuk el adományainkat ide a templomba, és hagyjuk ott a hátsó padok mögött, ahogyan volt ez a korábbi időszakban is. Március végéig péntekenként és vasárnaponként lesz erre lehetőség, hiszen a többi napokon a kápolnában vannak ...
Hirdetés 2025. március 9-én - 2025. március 9.
Nagyböjt kezdetén szeretném megköszönni azoknak a helybeli családoknak, személyeknek a kedvességét, figyelmességét, meghívását, akik a farsangi időszak alatt megtiszteltek egyrészt azzal, hogy elhívtak otthonukba, ahol együtt imádkozva Isten áldását kértük lakásukra, családtagjaikra, vagyis megszenteltük lakóházaikat, másrészt pedig azzal is megtiszteltek, hogy a terített asztal mellett közösen foglaltu...
Hirdetés 2025. március 2-án - 2025. március 2.
Bizonyára mindannyian hallottunk az elmúlt napok, hetek folyamán arról, hogy Ferenc pápa egészségi állapota meggyengült. Földünk szinte minden pontján imádkoznak Érte, és ezt teszik holnap, hétfőn az MKPK tagjai is Budapesten, a Szent István Bazilikában bemutatandó szentmise keretében, amely este 6-kor (18.00) kezdődik. Egyénileg, aki tud, kapcsolódjon bele ebbe az imába, szentmisébe, ám közösségileg mi is ...
hirdetés 2025. február 23-án - 2025. február 23.
Az elmúlt vasárnap tettem először említést a Szentévben, vagyis ebben az évben szerveződő, őszi zarándokutunkról. Az egyik utazási iroda már elküldte az ajánlatokat, a másikra még várnunk kell. Remélem, hogy jövő vasárnap, de legkésőbb mához két hétre, már konkrétabb információkat tudok a kedves hívekkel megosztani.
Az előttünk álló héten van március hónap elsősz...
Hirdetés 2025. február 16-án - 2025. február 16.
Amint mindannyian látjuk, a templomi és a kápolnai gyertyatartók kikerültek mindkét helyről, becsomagoltam és postára is adtam ezeket az elmúlt napokban. Amennyiben nem igényelnek ötvös munkát, úgy folyamatosan fogják ezeket a tárgyakat megtisztítani, rendbe tenni. A most elküldött gyertyatartók munkadíja és anyag ára összesen 800.000-1.000.000.- ft. között lesz majd, függően attól, hogy egyrészt mennyi é...
Hirdetés 2025. február 9-én - 2025. február 9.
Holnap után, kedden, azaz február 11-én van a betegek világnapja. Ezért mához egy hétre, azaz február 16-án, vasárnap a reggel 8-kor, és a délelőtt 10-kor kezdődő szentmisék keretében szolgáltatjuk ki a betegek kenetét. Ezzel kapcsolatban az alábbiakról szeretném tájékoztatni a kedves testvéreket:
Kérem a kedves híveket, sőt az egyházközség minden tagját, akik t...
Hirdetés 2025. február 2-án - 2025. február 2.
Holnap, azaz hétfőn van Szt. Balázs püspök emléknapja, akinek a személyéhez kötődik a Balázs-áldás. Éppen ezért jövő vasárnap a szentmisék után Balázs-áldást osztunk itt, a plébániatemplomban.
Az előttünk álló héten van február hónap elsőcsütörtökje és elsőpéntekje:
- Csütörtökön és pénteken este fél 6-kor (17.3...
Hirdetés 2025. január 26-án - 2025. január 26.
Mindenekelőtt a hála és a köszönet szavait kell megfogalmaznom és elmondanom. Hálával tartozok azoknak a férfiaknak és asszonyoknak, akik tegnap, szombaton a karácsonyfák lebontásában, templomunk takarításában segítettek. Isten áldása kísérje életüket, családjukat és munkájukat.
Jövő vasárnap van február 02-a, vagyis Gyertyaszentelő Boldogasszony főünnepe
Hirdetés 2025. január 19-én - 2025. január 19.
Az előttünk álló héten, szombaton fogjuk lebontani a templomi fenyőfákat, ahogyan tettük ezt a korábbi években is. Szombaton reggel 9-kor kezdjük tehát ezt a közös munkát, amelyre hívunk és várunk mindenkit, aki szeretne a karácsonyfák lebontásában is segíteni.
Emlékeztetőként, a ma délután 3-kor kezdődő gyűlésünkre képviselőtestületünk tagjait hívom és várom a Pl...
Hirdetés 2025. január 12-én - 2025. január 12.
A mai nappal véget ért Egyházunk liturgiája szerint a karácsonyi időszak, a holnapi nappal pedig megkezdődik az évközi idő nagyböjt előtti része, vagyis a farsangi időszak. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:
- Az idei évben ez az időszak, vagyis a farsang, március 04-ig, azaz húshagyó keddig tart, hiszen másnap, március 05-én van hamvazószerda, vagyis...