Közelgő eseményeink
Heti hirdetés bejegyzések
Hirdetés 2021. augusztus 8-án - 2021. augusztus 8.
A hét folyamán, szerdán és csütörtökön nagytakarítás volt a plébánia épületében. Szeretném megköszönni azoknak az asszonyoknak a munkáját és segítségét, akik mindkét napon szívesen részt vettek ezen munkálatokban. Istenünk áldása kísérje családjukat, mindennapjaikat.
Házassági hirdetés:
ERCSE TAMÁS, rk. val...
Hirdetés 2021. augusztus 1-én - 2021. augusztus 1.
Amint már ma egy hete is hirdettem, a hét folyamán megkezdődtek templomunk külső munkálatai, ezért különböző eszközök, szerszámok, anyagok lesznek templomunk két oldalán, ahogyan most is látható mindez. Ezért kérem a híveket, hogy fokozott óvatossággal közlekedjünk vasárnaponként a templomkertben, nehogy bárkit is baleset érjen, elessen, elcsússzon, megbotolva megüsse magát. Mivel templomkertünk most eg...
Hirdetés 2021. július 25-én - 2021. július 25.
Szeretném tájékoztatni a híveket arról, hogy az előttünk álló hét folyamán megkezdődik templomunk külső felújítása, vagyis megkezdődnek a külső munkálatok. Ez pedig azt jelenti, hogy hétköznaponként a szentmiséket a Kápolnában mutatjuk majd be addig, amig ezek a munkálatok tartanak, feltéve, ha semmi rendkívüli esemény nem jön közbe. Hétköznaponként a szentmisék kezdési időpontja ugyanaz marad a K...
Hirdetés 2021. július 18-án - 2021. július 18.
Egyházmegyénk arra kért bennünket, hogy az alábbi hirdetést olvassuk fel a mai napon, minden szentmisén: Meghívás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaira. A NEK Titkárság a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig várja a jelentkezéseket. A szervezés megkönnyítése miatt kérik, hogy minél korábban jelentkezzenek ...
Hirdetés 2021. július 11-én - 2021. július 11.
Ma egy hete országos gyűjtés volt a Szentszék javára, vagyis a "péterfillérek" gyűjtés. Összesen 51.595.- ft gyűlt össze a hívek perselyadományából erre a célra. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát, kérve Istenünk áldását minden adakozóra.
Amint már ma egy hete is hirdettem, egyházmegyénk szokásos búcsúja, zarándoklata július 25-én, vasárnap, azaz mához kettő hétre lesz Már...
Hirdetés 2021. július 4-én - 2021. július 4.
Mindenekelőtt szeretném megköszönni egyházközségünk Hívei közül azoknak jelenlétét, ittlétét, akik az elmúlt vasárnap, a délutáni, templombúcsúi ünnepünkre eljöttek, részt vettek az ünnepi szertartáson, segítettek annak megszervezésében, fontosnak tartották azt, hogy itt a Templomban és a terített asztal mellett is, méltóan adhattunk hálát egyrészt Szent László királynak, Templomunk, egyházközs...
Hirdetés 2021. június 27-én - 2021. június 27.
Az MKPK rendelkezésének a felolvasása a további enyhítésekről.
Holnap után, azaz kedden van június 29, amikor is egyházunk Szent Péter és Szent Pál apostolokat ünnepli. Ünnepi szentmisénk este 6-kor (18.00) kezdődik majd itt a Templomban.
Ezzel az ünneppel összefüggésben szeretném hirdetni, hogy a szokásos "péterfillérek" gyűjtést a jövő vasárnap, Péter-Pál ünnepét követő vasárnap...
Hirdetés 2021. június 20-án - 2021. június 20.
Amint már korábban, és több alkalommal is hirdettem, mához egy hétre, azaz június 27-én, vasárnap tartjuk Templomunk búcsúi ünnepét, kérve és imádkozva Szent László királyhoz, mennyei közbenjárásáért, pártfogásáért. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:
- Az ünnepi, templombúcsúi szentmise jövő...
Hirdetés 2021. június 13-án - 2021. június 13.
Mindenekelőtt szeretném megköszönni mindazoknak a férfiaknak, nőknek, asszonyoknak a segítségét, munkáját, akik ma egy hete, Úrnapja ünnepén, az úrnapi sátorhoz szükséges lombok levágásában, hazahozatalában, a sátrak felállításában, feldíszítésében, továbbá az ünnepi szertartás, a körmenet alatt, végül pedig a sátrak elbontásában is a segítségünkre voltak. Isten áldása kísérje mindannyiuk ...
Hirdetés 2021. június 6-án - 2021. június 6.
Az elmúlt vasárnap, vagyis ma egy hete a Szentföld javára gyűjtöttünk. Összesen 102.380.- ft. gyűlt össze a hívek adományából erre a célra, amit a hét elején adtam postára. Megköszönöm mindenkinek a perselyadományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra.
Az M.K.P.K. és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa arra kér bennünket, hogy a mai nap folyamán, vagyis Úrnapja ...